Mást tanít a politika, mint a sport

„Mit érzett a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. sportigazgatója, de úgy is mint korábbi olimpiai bajnok, amikor összegyűlt a szükségesnél jóval több, 266 ezer aláírás az olimpiás népszavazás kiírásához?

Sem pró, sem kontra nem kívántam minősíteni.  Egy népszavazással nincsen semmi baj. Demokráciában élünk, bárkinek joga van kezdeményezni ilyen dolgokat. Én nem féltem egy potenciális népszavazástól. Az én meggyőződésem, hogy 60 százalék támogatta volna, más kérdés, hogy addig nyilván kellett volna sok mindent tenni, hogy ez így legyen.

A vancouveri utat kellett volna járnunk? Beleállni egy referendumba néhány hónappal a helyszíndöntés előtt? (A 2010-es téli olimpiára hajtó kanadai Vancouver 2003. február 4-én tartott népszavazásán 46 százalékos volt a részvételi arány, és 64 százalék mondott igent a játékokra, kevéssel később megnyerte a pályázatot – a szerk.)

Én sportember vagyok, nem riadok vissza semmitől. A pályafutásom is tele van olyan sztorikkal, hogy leesik a cipőm 2100 méternél, és van hátra még 1900, csúszós, sáros talajon, nyakamon az üldöző ellenfél, és vb-t kéne nyerni. Vagy lovaglás után 19. a Fábián, Martinek, Mizsér trió az 1987-es öttusa-világbajnokságon. Adja fel az ember? Sportember számára ez nem út. A politikában sajnos igen. A szomorú az az, hogy egészen más tanít az embereknek a sport, mint a politika. A magyar ember győztes lehetett volna 2024-ben, de az egész ország is.

Aztán jött a hirtelen visszalépés...

Két példát hoznék a sport világából. Úgy éreztem magam, mint érezte volna kardcsapatunk a szöuli olimpia döntőjében 8–4-es szovjet vezetésnél, vagy Kemény Dénes csapata a 2004-es játékok férfi vízilabdatornájának döntőjében, ahol 3–0-ra vezettek a szerbek, és Kemény Dénes beszólt volna a Kásásnak meg a Benedeknek, hogy »gyerekek, ezekkel a balkáni medvékkel ne akarjunk már háromgólos hátrányból nyerni«. (...)

Megkérdezték önt a pályázat visszavonása előtt, hogy mi lenne a helyes döntés?

Nem. Én váltig állítom, hogy megfordítható, megnyerhető ügy lett volna, és Magyarország egésze nyert volna.

Nem érezte magát átverve a pályázat visszavonásakor, hogy azok állnak ki az ügy mögül, 266 ezer aláírás hírére gombnyomásra, akik egész addig a rendezés mögött álltak?

Dehogynem! Ez nekem fáj! Naná! És még jó ideig fájni fog. Igazából az a szomorú számomra, hogy megint a politika oltárán elvérzett egy olimpiai lehetőség. A politika övön aluli ütést mért az egész mozgalomra. 1920-ban egyszer már elszenvedtük ezt. Azt mondták a politikai ellenségeink, hogy »ti ne gyertek az olimpiára«. 1984-ben azt mondták a politikai »barátaink«, hogy »mi nem megyünk, ne menjetek ti se«. Most meg önmagunkat vertük meg. Borzasztó! Kemény Dénes szólt volna ilyet a fiúknak? Szó sincs erről!”