A házimunka nem magánügy

„Magyarországon a lakosság időfelhasználását vizsgáló időmérleg-felvételt az 1960-as évek eleje óta körülbelül tízévente készíti el a Központi Statisztikai Hivatal. Ezek sorába illeszkedett a 2009/2010. évi, a 10–84 éves lakosságra kiterjedő vizsgálat. Ennek adatait felhasználva számította ki most a KSH 2010-re vonatkozóan, hogy mit jelentene makrogazdasági szempontból, ha tekintetbe vennénk az otthon végzett, fizetetlen munkát. Ide azok a tevékenységek tartoznak, amelyeket helyettesíteni lehetne piaci termékkel vagy szolgáltatással. Így nem tartozik bele pl. a tanulás vagy a zuhanyzás, de beletartozik a lakhatásra (takarításra, karbantartásra), az élelmezésre (sütésre, főzésre), a ruházkodásra és a gondoskodásra (gyerekek és rászoruló felnőttek gondozására) és az ezekhez kapcsolódó kisegítő tevékenységekre (mosogatásra, bevásárlásra, szállításra) fordított idő. (...)

Az időmérleg vizsgálatok adataiból (vagyis abból, hogy átlagosan mennyi időt töltünk bizonyos háztartási tevékenységekkel), valamint a becsült nettó órabérekből kiszámolták, mekkora e munka makrogazdasági értelemben vett értéke.

Kiszámolták többek között, hogy ha azt az időt, amit fizetetlen munkával töltenek az emberek, például az (amúgy alulfizetett) megfelelő szakképzett helyettesítő nettó bérével értékelnénk, akkor ez pontosan mennyit érne. Vagyis mennyit érne, ha pl. a főzést a szakács, a gyerekgondozást az óvónő, a szállítást a gépkocsivezető nettó bérével számolnánk ki. »A háztartások rendelkezésére álló korrigált jövedelem a háztartási termelésből elszámolt virtuális jövedelemmel 37 százalékkal nagyobb lesz. Ez nem olyan jövedelem, amit pénzben megkapnának, ez egy imputált jövedelem, ami azoknak a szolgáltatásoknak a munkaértéke, amit maguknak termeltek. Ha a háztartások ezeket a szolgáltatásokat meg akarták volna venni, ennyivel többet kellett volna költeniük, ekkora többletjövedelemre lett volna szükségük, hogy háztartási termelés nélkül fenntartsák ezt a fogyasztási színvonalat.«

Ez a 37 százalékos érték természetesen nem mond semmit arról, hogy öröm-e vagy teher ez a munka (esetleg mindkettő), sem azt nem állítja, hogy piacosítani kellene ezeket a tevékenységeket. Láthatóvá teszi viszont a munka nagyságát és értékét. Ebbe tehát beletartozik az örömmel végzett főzés, és az örömmel végzett gondoskodás is. A láthatóvá tételre azonban különösen nagy szükség van akkor, amikor még mindig azt kérdezzük például a gyesen lévő anyáktól: Te már dolgozol, vagy még otthon vagy?

Ha a háztartási termelést is teljes egészében figyelembe vennénk, az 25 százalékkal magasabb GDP-t eredményezne. Ez a 25 százalékos mutató elárulja, hogy amit magánügynek, nem-termelő, »csupán« reproduktív munkának tartunk, az bizony ugyanúgy termelő, és ugyanúgy hozzájárul a nemzetgazdaság teljesítményéhez, mégpedig nem csekély értékkel. (Ez a szám természetesen sokkal magasabb lenne, ha a vonatkozó helyettesítő szakmák nem lennének épp a termelő versus újratermelő munka különbségtétele miatt alulfizetettek.) Ez a 25 százalékos mutató elárulja, hogy amit magánügynek, nem-termelő, »csupán« reproduktív munkának tartunk, az ugyanúgy termelő munka, és  hozzájárul a nemzetgazdaság teljesítményéhez, mégpedig nem csekély értékkel.

Még több információval szolgálnának ezek az adatok, ha nemekre bontanánk őket. A férfiakra és nőkre vonatkozó adatok ebből a KSH-számításból ugyanis sajnálatos módon hiányoznak. Ez azért is különös, mert a kutatás alapjául szolgáló időmérleg-kutatásokból rendelkezésünkre állnak. Ha e vizsgálatba visszatennénk a háztartási munka nemi megoszlására vonatkozó adatokat, láthatóvá válnának a nemi egyenlőtlenségek.”