Előítéletek fogságában

„Március 15-én megemlékeztem a bátor viselkedésről, arról, hogy a márciusi ifjak kitartóan küzdöttek az új jövő lehetőségéért, és közben párhuzamot vonva, eljátszottam azzal a gondolattal, hogy ma a mindennapi életünkben hogyan is küzdünk a jövőnkért. Nem volt bennem lázító szándék, talán egy kicsit forradalmi igen, de messziről szerettem volna kerülni a politikát. A különböző szövegek olvasása (főleg ha tele van költői képekkel) attól izgalmas, hogy felébred tőle az ember fantáziája. Az irodalom olyan műfaj, amit lehet sokféleképpen értelmezni. A szövegek feldolgozásában szerepet kap a világról alkotott kép, az ízlés és sajnos az előítéletek is.

Gondolhatnám, hogy a mandineren leközölt írásom kommentelőinek egy része elsüllyedt a félreértelmezések tengerében, de arra jutottam, hogy mindenki úgy értelmezi soraimat, ahogy ő maga gondolkodik, és ahogy ő asszociál az 5 mondatomban szereplő képekre.

Úgy láttam és látom most is, hogy ma már az is bátorság, ha kiállunk olyan dolgok mellett, amikben rajtunk kívül nem sokan hisznek, amit kevesen támogatnak. Bátorság, ha belevágunk egy új munkába, hobbiba vagy párkapcsolatba. Bátrak vagyunk, ha merünk változtatni azon, amit megszoktunk: az életmódunkon, azon, hogy hogyan kezeljük a konfliktusainkat, az önképünkön, az állandóságon. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, azért elismerhetjük, hogy mindig van hova fejlődni. Mindenben. Nem forradalmak, nem szabadságharcok és nem is az áldozatok kellenek a világmegváltáshoz, hanem kis lépések, és az, hogy ne toporogjunk egy helyben. Március 15-e nekem nem csak a politikai cselekvés ünnepe. Sőt, egyre kevésbé az. Inkább arra emlékeztet és inspirál, hogy a mindennapjainkban többször kellene kockáztatnunk, hogy ki kéne mondanunk azt is, ami a saját szűk érdekeinken túlmutat.”