777: Isten a baloldaliakat ugyanúgy szereti, mint a jobboldaliakat

„GFG: Tehát akkor ti ilyen – hogy is mondjam – erénymegítélők is vagytok?

Martí: Nem. Hát hogy is lennénk erénymegítélők, amikor egy olyan vallásnak vagyunk a képviselői, ahol az első 12 apostol közül az egyik elárulja, a másik háromszor megtagadja, a harmadik nem ismeri föl, miután ott volt vele végig? Éppen az erény ellentéte az, hogy azt mondjuk, hogy Isten téged is szeret. Hogy mi azt mondjuk, hogy mi bűnösökként szerkesztünk egy oldalt és nem azt mondjuk, hogy te bűnös vagy.

GFG: Akkor miért lenne megvetendő az a szegény, szerencsétlen kormány, amelyik azt állítja magáról, hogy keresztény, de nem tudja megugrani a mércét?

Martí: Nem megvetendő! Hanem azzal kell vigyázni, hogy kereszténynek nevezi-e magát.

GFG: Milyen mértékig lehet szabad utat hagyni a világnézeteknek a politikában? Ha azt mondja valaki, hogy „én keresztény politikus vagyok” és nekem nem kell a többséget megnyerni, mert nálam van az igazság. Folytatva a gondolatmenetedet, nem veszélyes-e az igazságkártyát bevinni a politikai ütközetekbe?

Martí: Veszélyes, mert az igazságkártyánál hiányzik az alázat. Ha azt mondod, hogy nálad van az igazság, akkor ott elveszik az alázat. Onnantól kezdve pedig nem vagy hiteles. Szerintem a 777-nek az az egyik legnagyobb fegyverténye – és ezt nagyon szeretnénk megőrizni –, hogy azt mondják, hogy ezek hiteles fiatalok. Hogy mi nem azt mondjuk, hogy Martí Szent Zoltán és Harmati Szent Dóra leszünk. Hanem azt, hogy itt vagyunk és szeretnénk beszélni a hitünkről. Én ebben látom a kulcsát, hogy aki keresztény, az legyen hiteles. De aki veri a mellét, az nem hiteles.

GFG: De mi a 777? Hittérítő mozgalom?

Martí: Nem. Nem térítés! Tanúságtétel azokról az értékekről amelyeket mi fontosnak tartunk, és amelyeket vallunk.

GFG: Akkor nem mindegy, hogy egy igaz hívő van vagy 170? Minek kell megszólítanod új embereket? Ha te személyesen hiszel, a te hited tiszta, akkor az miért nem elég?

Harmati: Mert missziói parancsot kaptuk a Bibliában Jézustól. Menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Hogyha ez az örömüzenet bennünk van, és tényleg megváltoztatta az életünket, akkor nekünk erről kötelességünk beszélni. Sőt, nem is kötelességünk, mert ez tényleg olyan – ahogy a Zoli mondta – mint a szerelem, hogy kibuggyan belőlünk és beszélni akarunk róla. (...)

GFG: Mi jut eszetekbe erről, hogy képmutatás?

Harmati: A képmutatás abszolút probléma a kereszténységen belül, az egyházon belül. Bevallom, a megtérésem előtt én is az voltam, mert eljártam vasárnaponként templomba, de igazából ezen kívül nem volt része az életemnek az egész. Igenis jobb embernek tartottam magam a többi embernél, de miért? Csak azért, mert eljárok vasárnap templomba, nem leszek jobb ember. De amikor ez belép az ember életébe, és megváltoztat téged, és a tetteiddel teszel tanúságot gyakorlatilag arról, hogy te megéled azt, ami vagy, akkor jobb ember leszel. Az, hogy én milyen bűnöket követek el, szerintem a saját lelkiismeretemre vonatkozik. És az, ha a Jóistennek akarok megfelelni, akkor szerintem az már nem képmutatás.

Martí: Valószínű, hogy ha az olvasóink felé akarnánk megfelelni, az baj lenne. Mi nem az olvasók felé akarunk, sőt! Akkor lenne képmutatás, ha azt mondanánk, hogy fikarcnyival jobbak lennék, mint az olvasók. Szerintem úgy kezdtem, az egyik legelső válaszom az volt, hogy nálunk az író meg az olvasó elmosódik. És ez igaz a hitéletünkre is. Én szoktam mindig mondani – legalább 5 olyan cikk volt, amiben leírtuk –, hogy az az ember, aki mind a 30 napon ugyanabban a hónapban ugyanazzal a lelkesedéssel hisz, és ugyanúgy veti a kereszteket, az valószínűleg nem is olyan mélyen hívő. Mert az az ember, aki állandóan azt írja magáról, hogy ilyen boldog, olyan boldog, az valószínűleg nem boldog. A hit egy küzdelem, a hit pulzál. Olyan, mint a szerelem. Tényleg ahhoz tudom hasonlítani. A botlásokról szól.”