A birodalom visszavág

2017. március 20. 07:13

A Fidesz a „nemzeti érzelmekre” és a multiellenességre rájátszva próbál támogatókat szerezni, miközben a piacok újrafelosztására törekszik.

2017. március 20. 07:13
Facsinay Kinga
Magyar Nemzet

„A fentiek mindenesetre beleillenek a Fidesz politikájába: a »nemzeti érzelmekre« és a multiellenességre rájátszva próbál támogatókat szerezni, miközben a piacok újrafelosztására törekszik olyan törvények segítségével, amelyek helyzetbe hozzák azokat a cégeket, amelyekkel jó viszonyt ápol – ők az igaz magyarok –, és kiszorítja azokat, amelyeket ellenségnek tekint. Az ország boldogulása szempontjából azonban siralmas az olyan, folyamatos harcot hirdető politika, amely látszatproblémákat kreál, hogy elterelje a választók figyelmét a valódi, de nehezen megoldható gondokról. Így például az összeomlás előtt álló egészségügyről, amelyről legutóbb már a megkérdezettek többsége úgy gondolta, hogy az Orbán-kormány felelős a kialakult helyzetért. Vagy a romló színvonalú oktatásról és a burjánzó korrupcióról.

Ha a kormány mindenáron csatát akar vívni valami ellen, hazánknak nagyobb haszna lenne abból, ha a letelepedésikötvény-biznisz, a gyanúsan gyors meggazdagodások, az új földesurak vagy az egyre szaporodó korrupciós ügyek kerülnének a figyelem és a vizsgálatok középpontjába. Azt pedig, hogy hol akarnak vásárolni, vagy milyen sört kívánnak inni, ráhagynák az emberekre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 20. 10:32
A korlátozások - miután az EU árgus szemekkel figyeli és honi spiclijei folyamatosan feljelentenek minket - minden szereplőre érvényesek. Ha mégis a hazaiaknak lejtene a pálya az az EU többi tagországának megfelelő okokból történik, amit egyébként bűnös módon korábbi kormányok nem tettek meg.
Anonymtalan
2017. március 20. 09:41
Vigyázzatok csak! Tudjátok jól, hogy "A birodalom visszavág" azzal folytatódik, hogy a birodalom császára közelről megtekinti a fúziós reaktor belsejét működés közben.
cutcopy
2017. március 20. 09:37
De unalmas már ez a légből kapott kötvénybizniszkorrupciózás..
zakar zoltán béla
2017. március 20. 09:15
"MN"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!