Gyáva és tudatlan együttműködése

Nem egyszer csúnyán cserbenhagytad Tamást. Halála után is kisszerűen beszéltél róla, te, aki nélküle senki nem lennél. Ez most miért aktuális egyébként?

Cseh Tamás sikeréhez a jó megjelenése és sajátos előadói stílusa is nagyban hozzájárult.

Tamásról beszéljen inkább Tamás Cseh Ferenc közlegény. A többiek, a tisztek is a Cseh ághoz tartoztak? Cseh is volt köztük, de azt hiszem, az nem volt ludovikás. Igazából nem tudom pontosan, anyuka rögtön mondaná, ki kicsoda. A Ludovika igen magas rangú dolog volt. Cseh Ferenc, a dédapa, Cseh István, a nagypapa ► A történetekben jól hangzik. A pontatlan mesélésnek az az átka, hogy rögződnek bizonyos fordulatok, ködbe vesző mesék bizonyos ludovikás nagybácsikról, és már nincs is, aki megcáfolja. Próbáltam utánamenni… ► Emlékszem, 1990 februárjában, amikor együtt mentünk egy erdélyi körútra, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, hát én csak mint szervező és pálinkafogyasztó vettem részt ezen a tűmén, rögtön Ceauşescuék után, és Szentgyörgyről egy temetőbe is eljutottunk, ahol állítólag Csehek nyugszanak, te legalábbis váltig állítottad ezt. Igen, az alsócsernátoni temető. Én oda már nem mentem veletek. Egyébként Sylvester Lajos bátyám állította váltig, hogy a temetőben majd mindegyik fejfa Cseh, és hogy a falut meg kell látogatni. Mondtam neki, ha én minden atyámfiával csak egy pálinkát iszom meg, úgy erdélyi módra egydecinként, akkor este nem lesz előadás. Az alsócsernátoni Csehek ősi címere ► Sylvester Lajos egy áruló 1848-as tisztről is mesélt, egy Csehről, akit Csernátonban temettek el. Igen, Lajos bácsi mondta, hogy nem mindegyik Cseh volt jeles ember, egyikük, remélem, nem vérrokonom vagy ősöm, spion volt a Bachrendszerben, ha igaz. Azt is Lajos mondta, hogy a nemesi címert Bethlen Gábortól kapták a Csehek, mert Karánsebesnél, amikor a fiatal fejedelem megütközött a törökkel, valamelyik Cseh vitézül fejbe vágott három-négy törököt. Vagy ki tudja. Ez az egész lóg a levegőben, a Cseheknek már három címere is a birtokomban van, de hát bizonyosság efelől nem lesz. Kutattattam én egy esztergomi levéltáros barátommal, aki három évig dolgozott rajta, tudod, a levéltárosok az egy szekta, ha az egyik ír Zágrábba, neki azonnal válaszolnak, neked sose. Mondtam, akárhonnan jöttek a Csehek, derítse ki, ha tudja. Ki is nyomozott valami bizonytalan szálat a dalmát eredetű Kacsics nemzetséghez. A fáma szerint az Árpádok korában vegyültek el a magyarokkal. Hollókőn a fiammal le is fényképeztettük magunkat a Kacsics nemzetség vára előtt, úgymond ősi birtokunkon állunk, a saját várunkban, ha így volt. De akkor hogy kerültek Erdélybe a Csehek?! Hogy lett a Cseh név?! A családban volt még Ferenc, a CsitáriCseh Ferenc bátyám, állatorvos Biharkeresztesen. Ő fölvette és használta a Csitári előnevet, és folyton azt mondta, apád nem beszél erről, de mi Erdélyből származunk, vedd tudomásul, mi onnan valók vagyunk. Ő volt, aki ezt belém oltotta, de már ő is meghalt. ► És a másik ág, anyukád családja? Az a Prényi család. Az ükanyámék Nagykárolyban és Nyírbátorban éltek, szatmáriak voltak. Egy Reszler ősöm minorita rendfőnök volt Nyírbátorban. Az ükapám vagy a dédapám Gyulaváriban van eltemetve, az is keleti határ. Gyulaváriban összejártam a régi temetőt, de nem találtam meg a sírját. Sok földbe süllyedt síremlék, benőve bozóttal, magas fűvel. A nagyapám Nyírmártonfalván volt főjegyző, az anyám Nyírmártonfalván született. Az ötvenes években nem lehetett kérdezni az ősök felől, meg miért is jutna egy fiatalember eszébe, hogy honnan jött a család. Mire észbe kaptam, minden kútfő elapadt. Szegény levéltáros vért izzadt, merthogy nem volt kapaszkodója. Érmindszenten rémlik még egy tanító, aki rokon lett volna tán, de hogy kerülünk mi Sepsiszentgyörgybe, Háromszékbe?! Márpedig mégiscsak inkább odavalósiak lennénk, nem pedig Dalmáciába. Ez rejtély és az is marad. Anyám Nyírmártonfalván született ► Így legalább kedved szerint dönthetsz az ősökről. Ezért aztán úgy tartom, hogy háromszéki vagyok, s ez így jól is van. Szűkebb hazám pedig a Nyírség, Szatmár, Hajdú-Bihar. Anyuka talán többet tudna ezekről… ► Anyuka. Azt hiszem, apád nem élt már, amikor mi a nyolcvanas évek elején összeismerkedtünk, és talán azért sem emlegetted őt soha, de most is, ezekben a beszélgetésekben is mindig anyukával kezdődnek a családi mondataid. Vajon miért? Érthető ez. Tizennégy éves koromig édesanyámmal éltem Tordason. Apám ott nem volt jelen. Előbb a fogság, ugye, aztán mint jó szakembert, akit háborús bűnökkel mégsem vádolhattak, és mint Hangyatisztviselőt se büntethettek, az Építésügyi Minisztériumba rendelték. Ez azt jelentette, hogy Pesten lakott a nagynénéméknél, a Kató néniéknél, mi meg édesanyámmal és a nővéremmel, amíg ki nem repült gimnáziumba Budapestre, Tordason éltünk. Hétvégén, ha tudott, lejött hozzánk apám, rosszkedvű volt, szorongott, anyámmal eltűntek, beszélték a fontos dolgokat, gyereknek nincs ott helye. Néha eligazított, megfegyelmezett, volt, hogy megvert, ha kiderültek a disznóságaim. Én többnyire ezt a rosszkedvű embert láttam, akitől tartani kellett, mert azokon a hétvégéken minden idegbaját hazahozta. Képzeld csak el, neki, aki egykor egy világot látott épülni, sőt maga is építette azt, utóbb annak romjait kellett eltakarítania, és hozzá közben kussolni, lapítani egy mocskos hazugságtengerben. A mai eszemmel nem irigylem az életét, de hát gyerekként ebből annyit fogtam fel, hogy a családban van egy szigorú, hallgatag, rosszkedvű ember. Ritkán láttam őt nevetni, és túl későn kezdtünk úgymond összenőni, összetartozni. Apám nagy horgász volt, természetszerető ember, még az indiántáborba is lejött, hogy megnézze, mi az. Amikor a hetvenes évek vége felé megvettem a kővágóörsi házat, annak örült. De hát folyton csak azt hajtogatta, mit kell csinálni, először is hogy a házat vízmentesíteni kell, körülötte bizonyos árokrendszereket, járdát kiépíteni és így tovább. De azért a munka fölött kicsit összejöttünk, morogva meg dacolva, de együtt barkácsoltunk. Persze ha megfogtam egy lécet, biztos volt, hogy rossz helyen fogtam meg. Éva azzal piszkál, hogy én is így nevelem Andrást. Dicsérd a gyereket, mondja. Apámnak elfelejtették ezt mondani, pedig nekem egy dicsérő szó többet számított volna. Mégis, ez a kővágóörsi közös munkálkodás talán az az emlék, ami jó. Igyekezettel szerettem, tiszteltem őt, de az az élet kicsinységeiből kinövő, mély szeretet, ami anyámhoz kötött, vele nem alakulhatott ki. Nem én voltam akkor az egyetlen, aki az apjától így elsodródott. Rajztanár voltam, de történelmet is tanítottam. Most akkor a segesvári csatából rajzolunk egy részletet, kezdtem, na, gyerekek, hol van Segesvár, kérdeztem én ezt Kőbányán a felső tagozatban. Nem tudták. Segítünk ezen, fölrajzoltam Magyarország térképét, na, mutassátok meg, hol van. Hát, ők nem tudják. Persze hogy nem tudjátok, mert nem a mostani Magyarországon van. Hopp, fölrajzoltam a Nagy-Magyarországot, belérajzoltam Kolozsvárt, Vásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Segesvárt. Nem fűztem a térképhez sok magyarázatot, de megmutattam. Milyen volt akkor a zászló? Máriás lobogó volt, gyerekeim, és fölrajzoltam azt. Miben voltak a katonák? Hát páncélsisakban, mondták. Édes hülyék voltak, semmit nem tudtak, honnan is tudtak volna? Fölrajzoltam nekik a csákót, a huszárruhát, mindent, amit csak tudtam, hogy használják őket rajz közben. Mindig volt bennem megváltói szándék, hogy jobb embert csinálni, ha csak kettőből-háromból, akkor is, hogy a hü- lyeség tengere ne öntse el az országot. Nem akarom én ezt domborítani, csak hát nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy most is valószínűleg azért vagyok beteg, mert ez a kutyavilág megbetegített. Hiába rajzoltam, hiába tanítottam, hiába énekeltem. Annyi reménykedés után megint olyan országban élek, ahol a hülyeség az úr, és ezt már valószínűleg nem viselte el az idegrendszerem, és gyorsan csinált egy rákot. https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:lOuq5BhpmgwJ:https://issuu.com/jeszenakjanos/docs/b__rczes_l__szl__-cseh_tam__s_-_bes+&cd=14&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b

Állítom, hogy senki sem volt, sem előtte, sem pedig utána, annyira időszerű mint a hetvenes évek Cseh Tamása. Természetesen vele együtt Bereményi is. A ,,Levél a nővéremnek" úgy hatott mint egy kinyilatkozás. Emlékszem egy keddi napon a TV-ben (ami azért is meglepő, mert nagyon ritkán néztem) este tíz óra után leadtak néhány számot, a későbbi klipek elődjeit, ha jól emlékszem a ,,Budapest"-tel kezdték, és én az egyik ámulatból a másikba estem. A lemez egy hét múlva volt kapható, a baráti kőrömben, kivétel nélkül, mindenki megvette.