Novák Katalin: A család gyógyító erő

„- Hosszú Csongrád megyei vándorútja során végre Hódmezővásárhelyre is megérkezett a Démétér Ház »Ilyen a box« című kiállítása. Innen, egy rövid szegedi kitérőt követően, országos bemutatkozásra indul, ön ennek fővédnökségét vállalta el. Miért tartotta fontosnak, hogy a Démétér Ház ügye mellé álljon?

- Elég volt a gyógyult és a még súlyosan beteg, de gyógyuló gyerekek szemébe nézni, beszélgetni a szüleikkel. Nemcsak családügyi államtitkárként tartom fontosnak a fővédnökség elvállalását, hanem édesanyaként is. Aki gyermeket nevel, pontosan tudja, hogy a gyermek egészsége mekkora kincs, melyre vigyázni kell, de nem minden rajtunk múlik. Szülőként mindenki azonosulni tud azzal az élethelyzettel, amikor egy beteg gyermek születik, vagy súlyosan megbetegszik. Ilyenkor az egész család kiszolgáltatott helyzetbe kerül, pedig óriási szükség van az összetartásra, arra, hogy együtt birkózzanak meg azokkal a kihívásokkal, amelyekkel egy ilyen súlyos betegség jár. A család gyógyító erőt jelent. Azért karolom fel ezt az ügyet, hogy ezt a gyógyító erőt biztosítani tudjuk. Örülök, hogy egy olyan kezdeményezéssel kerestek meg, ami mellé magánszemélyként és politikusként egyaránt szívesen áll az ember.

- Volt alkalma ellátogatni a Démétér Házba?

- Természetesen jártam ott és találkoztam a gyermekekkel. A Démétér Ház a remény és a gyógyulás háza, nem a betegségé, a szomorúságé vagy kilátástalanságé. Olyan hely, ahol gyógyulni vágyó, és azért tevő gyermekek élnek a szüleikkel, miközben mellettük áll egy rendkívül profi orvosi és ápolói személyzet, hogy vigyázzanak az életükre. A szakszerű ellátás mellett az is sokat számít, hogy a gyermekek, akik gyakran hónapokat töltenek a Démétér Házban, együtt lehessenek a szeretteikkel. Vidékiként még jobban átérzem, milyen sokat jelent, ha az otthontól távol sem kell a családtagoknak lemondaniuk az együtt töltött időről. A Démétér Ház erről is szól, egy fantasztikus hely.

- Amikor Mórahalmon először találkoztam Koszticsák Szilárd fotóriporter képanyagával, ambivalens érzések kavarogtak bennem. Egyszerre tűntek ijesztőnek a fotók, ugyanakkor az is tükröződött rajtuk, amit ön említett, hogy ez a ház tele van reménnyel. Milyen nyomot hagyott önben az első látogatás?

- Ha szabad így fogalmaznom, azt hittem, hogy nyomasztóbb lesz, hiszen mindannyian tartunk attól, amivel egy súlyos betegség esetén szembesülhetünk. Viszont azt éreztem, hogy a gyermekek és szüleik már szerencsés helyzetben vannak. Bizton reménykedhetnek benne, hogy győztesként kerekednek felül a betegségen, tekintve, hogy a gyógyulási esélyek nagyon jók. A Démétér Házban az egészséges testvérek is ott lehetnek, ettől az egész intézmény elveszíti kórházi jellegét. A steril box persze más, ott lelassul az idő, ott kórházi körülmények vannak, de látni az alagút végét.”

(...)