„Az említett viták egyik szála az volt – a fenti szóhasználattal egyszerűsítve –, hogy a furmintnak elegánsnak vagy rusztikusnak kell lennie, hogy eladhatóbb, népszerűbb, nemzetközibb legyen. Eufemizmus nélkül: vékony vagy vastag bort kell belőle készíteni? A maradékcukor például stílustévesztés-e? A 100%-ban acéltartályban készített furmint ki tudja-e fejezni a fajta, és azon keresztül a termőhely lényegiségét?
Meddig kell a furmintból készült bort érlelni, akár hordóban, akár palackban? A (relatíve) magas szeszfok bűn-e ma, amikor a világ ízlése 13 alkoholtérfogat-százalék alá kezd esni? A nagy kérdés pedig, tátáám: kell-e a furmintot házasítani? Vagyis a borász Tokajban egy furmint-hárslevelű, a Balatonon meg egy furmint-olaszrizling (pontosabban: olaszrizling-furmint) házasításban kell-e gondolkodjék?
De lassítsunk egy kicsit a válaszokkal. Ki itta már a Dereszlának ezt a 999 forintos reduktív furmintját a Lidl-ből? Én igen, a szomszédomnak köszönhetően. Február első hétvégéje volt, és a kertben épp gulyást főztem nyakból. Sütött a nap, a hőmérő 14 ºC-ot mutatott, és harmadmagammal harminc perc alatt el is fogyasztottam az egész palackot. Hogy hagyott-e bennünk bármilyen nyomot?
Alkoholos ital volt, sűrűn változó témák mellé poharaztuk, a háttérben a Kossuth rádió szólt, még a műsor címére is emlékszem: A tudomány hangjai. A szociológia fejlődéstörténetét, szűkebben egy magyar kutató által írt könyvet, A rendszerváltás családtörténeteit mutatták be. De a borra, ha elszáradok, sem emlékszem. Híg volt és egyszerű. Mint egy fröccsbor. De ezt kell kapjam Tokajtól? Ezt kell kapjam a furminttól?”