4. Húzzuk meg a határokat
Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy azért, mert otthonról dolgozunk, attól még dolgozunk. Igaz, a saját lakásunkban, de ez nem azt jelenti, hogy tengernyi időnk van ügyeket intézni (nyilván, ha nagyon muszáj, akkor rugalmasabban tudunk mozogni, mint akik kötelezően egy irodában ülnek).
Az a jó hozzáállás, ha úgy gondolunk rá, mintha egy munkahelyen lennénk, ahonnan nem lehet csak úgy elszaladgálni, vagy munka közben hosszan cseverészni telefonon. Ez is csak egy munkahely, még ha otthon is van. Tiszteljük a saját időnket, és szoktassunk erre másokat!
5. Legyünk rá büszkék
Valamilyen oknál fogva az otthonról végzett munka sok ember számára még mindig nem számít »igazinak«, gyakran amolyan »jó, jó, persze, dolgozol, de azért az az igazi, amikor az ember bejár egy munkahelyre« érzése van az embernek. Pedig kevés annál jobb dolog van, amikor az ember a maga ura, és így is képes megkeresni a betevőt, hozzájárulni a család életéhez. Legyünk rá (és magunkra) büszkék!”