Aláírásgyűjtés és a valódi kérdések

2017. február 21. 20:23

Most a demokrácia egyik alapját, a népszavazás megtartását kérte a budapestiek egy része, nem pedig azt, hogy ne legyen olimpia és paralimpia itt Budapesten.

2017. február 21. 20:23
B. Molnár László
Magyar Nemzet

„Bevallom, csak kapkodom a fejem péntek óta, és egyszerűen nem vagyok képes felfogni, miként tudja a politika – annak valamennyi oldala – teljesen félreérteni a Momentum Mozgalom múlt héten leadott 266 151 aláírását. Ugyanis ezek az aláírások – köztük rengeteg olyan szignóval, amelynek gazdája támogatja a 2024-es budapesti olimpia és paralimpia budapesti megrendezését – azt hivatottak elősegíteni, hogy a fővárosiak szeretnének egy népszavazáson véleményt nyilvánítani az olimpia megrendezésének kérdésében. Ehhez valamivel több mint 138 ezer hiteles aláírásra lesz szükség – amit ha szinte biztosnak érzünk is, jelenleg csak sejteni lehet. Ráadásul ez a népszavazást igénylő aláírásgyűjtés más demokratikus országban – Amerika (Boston), Németország (Hamburg), Svájc – nem számít hazaárulásnak. Hanem alapvető emberi jognak. Egy népszavazás nem jelenti ugyanis automatikusan a budapesti olimpia rendezésének elbukását!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ezekben a hetekben méri fel a három pályázó városban – Los Angelesben, Párizsban és Budapesten –, hogy milyen a támogatottsága a 2024-es olimpia és paralimpia rendezésének. Igaz, hogy sokakban, mondjuk úgy, izgalmat kelt az a tény, hogy titokban végzett felméréseinek eredményét nem hozza nyilvánosságra a NOB, arról csak és kizárólag a döntéshozókat tájékoztatják.

Nem értem, miért kell azonnal megfutamodni, és a másik oldalt árulással vádolni ahelyett, hogy az olimpia és paralimpia rendezésének hívei, a pályázat beadói odaállnának az emberek elé, és érveikkel, valós költségvetési adatokkal meggyőznék a szavazásra jogosult fővárosiakat a maguk igazáról? Ugyanis most a demokrácia egyik alapját, a népszavazás megtartását kérte a budapestiek egy része, nem pedig azt, hogy ne legyen olimpia és paralimpia itt Budapesten. Már csak azért sem a feladás a legjobb megoldás, mert a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által készített felmérés megállapította, hogy a magyar lakosság kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot, míg a fővárosiak több mint fele, 55 százaléka, a 18–29 éves fiataloknak pedig 71 százaléka támogatja Budapest pályázatát. Vagy ez a 266 151 aláírás egyben azt jelenti esetleg, hogy a rengeteg korábbi közvélemény-kutatás nem teljesen felelt meg a valóságnak?

Nem ördögtől való tehát az esetleges referendum, és nem azt kellene most hangsúlyoznia a kormányoldalon, hogy korábban bezzeg senkinek sem jutott eszébe ebben a kérdésben aláírást gyűjteni. (Jegyezzük meg, Tarlós István tegnap azt nyilatkozta, nem hagyja, hogy a fővárossal vitessék el a balhét.) Nos, például 2015-ben volt egy benyújtásra váró hasonló kérdés – »Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?« –, ám a Kúria ezt azzal utasította el 2016 januárjában, hogy az ötkarikás játékokkal kapcsolatos pályázatról csak már a benyújtás után tudnának szavazni a választók. És akkor még nem szóltunk Erdélyi Katalin Krisztina további beadványairól, vagy Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd társelnökének, a XIV. kerület polgármesterének korábbi kezdeményezéséről a Fővárosi Közgyűlésben, hogy írjanak ki helyi népszavazást Budapest olimpiai pályázatáról, amit a közgyűlés többsége nem támogatott.

Ha a pályázat mögött valódi akarat rejlik, abból nem következhet más, mint az, hogy a valószínűsíthető népszavazás elől nem kell megfutamodni, nem kell visszalépni, hanem a kormánynak és a fővárosnak ki kell állnia a 2024-es rendezésért, megtartva a népszavazást, nem véletlen, hogy Szilágyi Áron olimpiai bajnok is a referendum mellett érvelt! Minden más felesleges lózung, menekülés a felelősségtől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hirvi
2017. február 22. 14:19
Ne sírjunk előre! Az, hogy az ország beadja a pályázatot olimpiára, az még sehol nem jelenti, hogy meg is nyeri. Persze, szavazzunk, hogy beadja-e egyáltalán, dehát akkor is...
catalina9
2017. február 22. 13:18
"...Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött...."
catalina9
2017. február 22. 11:46
A nyüzsgönc haladárok fejlődése: öszödi beszéd-zöld dosszié-Gudfrend-kockásing-hazaárulás
catalina9
2017. február 22. 11:28
A Momentum új könyvének címe: "A hazaárulás elviselhetetlen könnyűsége"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!