Bannon elnök

„A hang Trumpé, de a kéz Bannoné, mondhatjuk joggal biblikus stílusban, hiszen a hétvégi – főtanácsadójának nézeteit tükröző – döntéseivel az új elnök szinte ószövetségi csapást mért Amerika világpolitikai imázsára. Mindarra, amire az amerikai demokrácia és jogállam büszkén szokott hivatkozni, példát kívánván mutatni más országoknak. Sőt romokban a legendás amerikai hozzáértés mítosza is, mert a – kulcsminisztériumokat egyszerűen mellőző és aztán módosítgatott – kitiltási parancs elképesztő kalamajkákat okozott a repülőtereken.

Nem mintha ez Trumpékat zavarni látszana.

Bannon Trump hangján meg akarta üzenni a saját táboruknak, hogy tényleg eljött a hírportálján hirdetett reváns ideje: a fehérek a színeseken, a férfiak a nőkön, az alsóbb rétegek az eliten, a periféria a centrumon »torolja meg« vélt sérelmeit (és vezetnék le frusztráltságukat). Mármint azt, hogy az elmúlt félszázadban mások is részesedtek az általuk idealizált »fehér, keresztény Amerika« addigi előjogaiban.

Jelképnek szánták, ekként nem vesződtek azzal, hogy a hét kipécézett muzulmán országból senki sem volt részese terrorcselekménynek az elmúlt negyedszázadban, miközben kimaradtak a terroristák hazái, amelyekben viszont Trumpnak vannak üzleti érdekeltségei. Itt nem a biztonság, hanem a bigottság vezérelte a döntéshozókat. Egy valóban létező problémát hiszterizáltak, s a választási győzelem után is kampánycélokat követtek, embertelen ügyetlenséggel.

Ahogy az önjelölt világmegváltók szokták. Ironikus meggondolni, hogy az 1917-es lenini hatalomátvétel centenáriumán egy önmagát »leninistának«, mármint tudatos államrombolónak nevező ember tehette rá kezét közvetve az amerikai kormányrúdra.”