„Más kérdés persze, hogy az ilyen paktumok miként segíthetik az Európai Unió megerősödését. Eleve sokat elárul az unión belüli dolgokról, a demokrácia értelmezéséről, s finoman szólva sem erősíti a komoly bajban lévő EU hatékony működését, hogy kétpárti megegyezéssel váltásban a néppárt és a szocialisták adják az EP elnökét. Az ugyanakkor már a politikában normálisnak tekinthető, hogy az abszolút többséggel nem rendelkező pártok időnként alkukat kötnek, adott esetben akár a liberálisokkal is. Ez legfeljebb annyiban kellemetlen a Fidesz számára, hogy ezt a pártot egy ideje a brüsszeli ördögként, a magyar nemzet megrontójaként aposztrofálja, ráadásul belpolitikai megfontolásból az Európai Unió is csak az ellenségkép erősítéseként forog a köztudatban. A Fidesz azonban brutális retorikája ellenére sem Európa-ellenes. Orbán Viktor számára az EU és a NATO is alapvetés, csak másfajta Európát képzel el, mint ahogy az ma kinéz. Sokadmagával bírálja az unió működését nehezítő bürokratikus terheket, a szuverenitás erősítésének jegyében több lapot osztana a nemzeteknek, merthogy ebben látja Európa megerősítésének az esélyét. Tehát a retorikán kívül inkább csak az erős Európa megteremtésének a módszereiben van különbség a Fidesz és Európa több más pártja között, így aztán a számára kedvező Tajani megválasztása érdekében kötött, alapvetően szintén ezt célzó alkut elfogadhatónak tartja. Már csak azért is, mert ebben a megegyezésben a Fidesszel komolyan számoló néppárt az egyértelműen erősebb partner, s a gazdasági, pénzügyi területeken felülkerekedő konzervatív irányvonalért cserébe lényegében csak az amúgy is a balliberálisok terepének számító szociális és emberi jogi kérdésekben kellett engedményeket tenni. Félni egyébként már csak azért sem kell e paktumtól, mert Európában nagyon határozott konzervatív reneszánsz zajlik, ami kizárja a liberális nézetek felülkerekedését. Azt persze nem, hogy a teljes néppárti irányítással az Európai Unió a jövőben még inkább kétsebességűvé váljon, de ez már egy más kérdés.”