A csata előtt megfújt takarodó

„Az ellentmondás alapja az, hogy a rendszer ellenfelei logikailag vagy érzelmileg nem tudnak megbirkózni azzal – a modern autokráciákban egyébként nem ritka – jelenséggel, hogy a demokrácia egyes alapintézményei, például a parlamenti rendszer, a szabad választások, a szólásszabadság, a bírói függetlenség megmaradt, akkor is, ha ezekhez és a többihez mindjárt hozzátehetjük megszorításuknak, befolyásolásuknak és marginalizálásuknak különböző ismert eszközeit. Ebből a kettősségből – autokrácia demokratikus kulisszákkal – hol azt a következtetést vonják le, hogy kikövetelhető vagy elérhető a demokratikus intézmények normális működése, hol pedig olyan sérelmi politikát követnek (régebbi vagy újabb sérelmek fölelevenítésével), amely nem elégszik meg az önkényuralom megállapításával, hanem mindjárt rémuralomról beszél. Valójában – ez következik a rendszer autokratikus jellegéből – minden a kezükben van, kivéve – ez következik a demokratikus kulissza nyilvánvaló okokból a rendszer érdekében álló fenntartásából – a gondolat és a szólás szabadságát. Hogy nem terrorisztikus autokráciában élünk, azt az mutatja, hogy aki szót emel ellene, az nem életével és szabadságával, csak egzisztenciájával és a bér-médiamunkások által bármikor besározható jóhírével játszik. Recep Tayyip Erdoğan lehetőséget jelent Orbán Viktor számára, de mindenesetre nem megvalósult lehetőséget.

A gondolat és a szólás szabadságát arra kellene használni, hogy meghaladjuk a fenti ellentmondást. Az elmúlt években ismételten fölmerült az a javaslat, hogy radikálisan vonjuk le a konzekvenciát az országgyűlés és a választások kiüresítéséből, s vonuljunk ki az egyikből és bojkottáljuk a másikat. Ez rossz javaslat. A kötcsei beszédben megálmodott leválthatatlan kormányzópárt a Horthy-korszakban már megvalósult, de szegényebb lenne a nemzeti emlékezet és önbecsülés, ha ebben az ellenzék számára esélytelen országgyűlésben Bajcsy-Zsilinszky, Schlachta Margit, Rassay Károly, Kéthly Anna, Esztergályos János nem szólalt volna fel. A Kádár-korszak egyetlen politikai ellenzéke, a demokratikus ellenzék fennállásának nagyobbik részében nem politikai alternatívát, hanem szabad, hazugságtól és öncsalástól mentes nyilvánosságot jelentett. Nem tudjuk, mikor és hogyan omlik majd össze a Nemzeti Együttműködés Rendszere. S amíg nem tudjuk, addig nem öncsalással, hanem azzal kellene foglalkozni, hogy az összeszorult politikai térben szószékeket találjunk az engesztelhetetlen kritika minél nagyobb nyilvánosságának megteremtésére. Ha nem tévedek, ez a mélyebb értelme Majtényi László köztársasági elnökjelölti fellépésének is, hiszen az senki előtt nem lehet kétséges, hogy nem ő lesz – a ’89-es alkotmány kifejezésével – a Magyar Köztársaság következő elnöke.”