A somlói kövek dicsérete

„Nem volt még Somló sosem. Mármint ebben a kis boros alrovatomban. Mert amúgy Somló mindig volt – és lesz is mindig. Hiszen: jó, izgalmas, színes, fontos, megkerülhetetlen.

Itt volt az ideje, hogy terítékemre kerüljön valami onnan.

Magyar ember számára már a hegy sem megkerülhető. Szépséges és misztikus, ahogy kiemelkedik a síkból. Megpillantom a távolban – és megdobban a szívem. Hiába építették be sűrűbben a kelleténél. Hiába nagyobb lankáin az ember kéz- és lábnyoma az ideálisnál.

Az apró hétvégi házak sokaságának látványáért kárpótolnak a szőlősorok, a sűrű erdők, a vár falai. Amikor nem úti célom, csak jártamban-keltemben elhaladok mellette a 8-as főúton, nagyon-nagyon sajnálom, hogy ki kell hagynom. Ha tehetem, nem hagyom ki.

Barátkozásom a somlói borral a borral való igaz barátságom kibontakozásakor kezdődött. Az elsők, akik dolgait megkóstoltam és beléjük habarodtam, Fekete Béla – ő nemrég ünnepelte 90. születésnapját – és Györgykovács Imre voltak. Főképp első somlói hárslevelűimet nem feledem, de a juhfarkokat sem. Rajongójuk vagyok mindmáig.

Az azóta eltelt két évtized alatt érthető módon rengeteget változott a világ, a szubkultúra és Somló. Kedvenceimet említem: le- és kitisztult az itt a maga néhány tucat hektárjával nagybirtoknak számító Tornai Pince szortimentje (ezer forint környéki árakon olyanokat tudnak, hogy nemcsak torok, szem sem marad szárazon), felbukkant a Somlói Apátsági Pincészet, Spiegelberg Stefan és Takács Lajos (utóbbi sajnos máshol keresi a kihívásokat immár), és komoly beruházások-építkezések után dobott nagyokat a Kreinbacher Birtok.

Kreinbacher József más ágazatokban volt eredményes annak előtte, és – rendes borkedvelőként – egyebütt gyűjtött pénzét tette új vállalkozásába. Hozzá hasonló nagyratörőkből szerencsére van néhány a mai Magyarországon, ami remek, minthogy nélkülük bizony kevésbé lennének meggyőzőek ikonikus borvidékeink. Bármerre pillantunk – Somlótól Tokajig, Villánytól Egerig –, érvényes a fenti megállapítás. A tulajdonos 2002-ben alapította a birtokot, amely fokozatosan a hegy legmeghatározóbb jelenségévé nőtte ki magát. Az összes szóba jöhető tekintetben. Esetünkben a legfontosabb: borminőségileg is.

A Kreinbacher Birtok negyven hektáron gazdálkodik, további húszról szüretel, évente több tízezer palacknyi tradicionális eljárással készült pezsgővel, illetve jelentős mennyiségű borral van jelen a piacon és a poharakban. Hogy a pezsgőkészítést a hagyományok – avagy a tabuk – megpiszkálásának tekinthetjük-e Somlón, az polémiák tárgya lehetne, az ellenben mégiscsak jellemző, hogy a pince legdrágább presztízsterméke mostanában egy remek vörösbor: ezt a francia származású, viszonylag új telepítésű syrah szőlőfajtából szűrik.

Ám arról szó sincs, hogy Kreinbacherék ne a múlt értékeinek megbecsülésére építenék a jelent és a jövőt. Fehérboraik sora – olaszrizlingtől traminin, furminton, juhfarkon át hárslevelűig – eleve bizonyíték erre. Bizonyíték az Öreg Tőkék Bora is. Ez a házasítás az első időktől meghatározó darabja a választéknak. Kezdetben egy roppant koros terület szőlejéből készítették, ahol nem is bírták szétszálazni, mely tőkéken mely fajták fürtjei díszelegnek. A koncepció később változott, ám az elv maradt, az igényesség fokozódott.

A 2015-ös Öreg Tőkékről tudhatni, elsősorban olaszrizlingből és furmintból rakták össze – némi hárs gazdagítja –, és hogy félhektós tölgyfa hordókban erjedt-érett kilenc hónapon át. Ennyi elég volt neki. Eleinte sokan hányták Kreinbacherék szemére, hogy a hordók hatása felülírja a szőlő erényeit-nyomait, de a probléma a múlté. A bor somlói léptékkel zsenge korához illő áttetsző-halványsárga színnel indít, gazdag, ellenben kicsit sem nyomulós illatokkal folytatja. Benne gyümölcsök, virágok és az a kövességnek-ásványosságnak mondott somlóiság, amit annyira szeretünk szeretni és felfedezni. A korty testileg közepes, kristálytiszta és elegáns, a savak élénkek, mégsem agresszívek. Úgy csúszik határozottan, hogy tisztában vagyunk vele közben: nagy bort kóstolunk. Akarom mondani: iszunk.”