„Irgalmatlan hisztéria tört ki a balliberális holdudvarban, mert Németh Szilárd kimondta azt, amit minimum hárommillió ember gondol ebben az országban. A Fidesz alelnöke a Soros-birodalom álciviljeiről szólva kijelentette: szervezeteiket minden eszközzel vissza kell szorítani, el kell innen takarítani. Vagyis aki seprűt ránt, seprű által vész el.
Az érintettek szerint természetesen azonnal megszűnt a jogállam és összedőlt a demokrácia, immáron ezredjére. A valóságos Magyarország azonban köszöni szépen, jól van. Az a politikai közösség ugyanis, amelyik a jelenleg kormányzó pártokat támogatja, már a rezsim szó puszta említésére elveszíti jóindulatának jelentős részét a kormányellenes erőkkel szemben, nem beszélve arról a kontextusról, ami ezen csoportosulások vezérgondolatává vált, és úgy hangzik: az Orbán-rezsimet el kell söpörni.