„Hogyan lehetett tíz esztendőn át a magyar közélet egyik legfontosabb szetreplője ez a néha félelmetes, néha vicces figura, aki ezzel a retorikával és gesztikulációval manapság legfeljebb a Molnár F. Árpád, Posta Imre és a Honfoglalás 2000 egyesület határolta Bermuda-háromszögében fejthetne ki jelentősebb hatást? Hogyan kerülhetett címlapra rendszeresen a 90-es években egy olyan ember, aki 2017-ben maximum troll mémként lehetne országosan ismert? Az általa vezetett FKGP-vel 1997-ben több mint egymillió ember szimpatizált, s a következő évben 600 ezren adták rájuk a voksokat. Ennyi politikai analfabéta élt volna Magyarországon? Aligha. De akkor mit tudott ez az ember?
A válasz pofonegyszerű: igazat mondott.
Nem, nem volt igaza, nem mutatott olyan utat, amely az országot valóban kivezethette volna a mély társadalmi, gazdasági és erkölcsi válságból. De, hogy ez a válság létezik, hogy nagyon súlyos, és, hogy ezért a rendszerváltoztatgató elitet súlyos felelősség terheli, azt az elsők között mondta ki - és az egyetlenként úgy, hogy az széles rétegek számára is érthető legyen. (…)
Torgyán sok százezer, elsősorban - de messze nem kizárólag - vidéki ember elfojtott dühének hangja volt. A kommunizmus idején kifosztott molnáré, és kisiparosé, a nincstelenné tett, porig alázott kuláké, a '45-ben kapott talpalatnyi földjével a TSZ-be pár év múlva bepofozott szegényparaszté. És a gyerekeiké, akik évtizedeken át hallgatták otthon szüleik megpróbáltatásait, amelyekről az iskolában, vagy munkahelyen mukkanni sem lehetett '89-ig.”