„Számomra személyesen is kedves és fontos ennek a méltányosságnak a testet öltése abban, hogy IV. Károly egyik első útja a debreceni református nagytemplomba vezetett. A Habsburg-monarchia küldetése az volt, hogy együtt tartsa Közép-Európa nemzeteit, és biztosítsa helyüket az európai politika térképén.
Megakadályozza, hogy keletről, délről vagy nyugatról érkező népek igájába kerüljön. Hogy mit adott ezen belül a monarchia népeinek? Gondoljunk csak a vasútállomásokra, a megyeházákra a Déli-Kárpátoktól az Adriáig. Egy egységes hatalmi rendhez tartozás biztonságérzetét, és saját értékük tudatát. A Habsburg-monarchia – amikor jól működött – nem olyan birodalom volt, amelyet kizárólag az uralkodó személyének tekintélye tartott volna össze, vagy egy univerzális igénnyel fellépő és egységesítő birodalmi gondolat vezérelte technokrata hivatalnoki kar, hanem olyan, amelyet a józan megegyezés irányított. Úgy is mondhatnánk, hogy a Habsburg-monarchia az egymásrautaltságból adódó kiegyezések hosszú sora.
IV. Károly tragikus hős volt. Nem menthette meg a magyar királyok trónját, amint nem menthette meg a rábízott népek, közösségek integrációját sem. Nem hozhatott létre igazi békét. Magányos hang volt a fegyverzajban, amely figyelmeztette a vesztébe rohanó Európát: békét kell kötni, békében kell élni. Fájdalmasan rövidre szabott élete és műve mutatja, hogy a történelem nem pusztán a háborúk és az erőszak története. Ha a rosszul értelmezett modernitás kísértésének engedve megvetjük a történelem tapasztalatait, afféle évszázados zsákutcákba kényszerülünk, mint a rövid, de rendkívül véres XX. század. E században az élet örök törvényeit különféle utópiák hangzatos, zavaros gondolataira igyekeztek cserélni. Európának ezért kellett a nemzeti és a nemzetközi szocializmus két embertelen, totális diktatúráját átélnie.
(...)
Napjainkban a közép-európai gondolat újjáéledésének vagyunk tanúi. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéjét, hogy a kommunizmus, a létező szocializmus által sújtott nemzetek, szövetségre lépve egymással, elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren. Mert ma Európának újjászületésre, igazi reneszánszra van szüksége. Ma az Európai Uniónak, az európai integrációnak is átalakulásra van szüksége.
Nem egyéni és lobbiérdekek kamarillapolitikája által, mozgásban tartott, életidegen utópiákra építve, amelyek ellehetetlenítik a jelent és kétségessé teszik a jövőt. Új európai együttműködésre van szükség, egy jobb, demokratikusabb együttműködésre, amely jól szolgálja a választók akaratát és érdekeit.”