IV. Károly tragikus hős volt. Nem menthette meg a magyar királyok trónját, amint nem menthette meg a rábízott népek, közösségek integrációját sem. Nem hozhatott létre igazi békét. Magányos hang volt a fegyverzajban, amely figyelmeztette a vesztébe rohanó Európát: békét kell kötni, békében kell élni. Fájdalmasan rövidre szabott élete és műve mutatja, hogy a történelem nem pusztán a háborúk és az erőszak története. Ha a rosszul értelmezett modernitás kísértésének engedve megvetjük a történelem tapasztalatait, afféle évszázados zsákutcákba kényszerülünk, mint a rövid, de rendkívül véres XX. század. E században az élet örök törvényeit különféle utópiák hangzatos, zavaros gondolataira igyekeztek cserélni. Európának ezért kellett a nemzeti és a nemzetközi szocializmus két embertelen, totális diktatúráját átélnie.
(...)
Napjainkban a közép-európai gondolat újjáéledésének vagyunk tanúi. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéjét, hogy a kommunizmus, a létező szocializmus által sújtott nemzetek, szövetségre lépve egymással, elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren. Mert ma Európának újjászületésre, igazi reneszánszra van szüksége. Ma az Európai Uniónak, az európai integrációnak is átalakulásra van szüksége.