Magyar szempontból az fáj a leginkább, hogy a kabinetben helyet kapott a politikai karrierjét a Nagy-Románia Pártban (PRM) elkezdő Lia Olguţa Vasilescu, akinek a magyargyűlölete is elég lenne ahhoz, hogy ne lehessen egy jelentős magyar közösséggel rendelkező ország minisztere, nemhogy az a tény, hogy kenőpénz elfogadása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az is kétszeresen szomorú vagy inkább rettenetesen bosszantó, hogy arra a Marius Duncára bízzák az ifjúságpolitikával foglalkozó tárcát, akit a Colectiv-tragédia után elsőként vontak felelősségre, és menesztettek, hiszen ezek szerint nem számít valakinek az előélete, ha jó pártkatona. Másodsorban pedig épp a nép akaratát veszik semmibe. Hiszen ezek szerint hiába vonultak utcára ezrek az emberéleteket követelő klubtűz után azt skandálva, hogy a korrupció öl, és kérve a politikum megújulását, a szociáldemokratáknak – ahogy egyébként jó egy éve világosabb a napnál – eszük ágában sem volt legalább egy árnyalatnyit változni.”