„A gyerekek legtöbbször kortársaiktól szenvedik el a bántalmazást, de ennek nem szabad teret engednünk!
Mindennemű iskolai bántalmazás, - úgy, mint érzelmi, szóbeli, fizikai, internetes, vagy akár szexuális bántalmazás -, megelőzése, és az ezek ellen való védekezés mind nagy fejtörést okoznak a szülőknek. A gyerekek legtöbbször kortársaiktól szenvedik el a bántalmazás különböző formáit, mely sajnos gyakran fajul fizikai sértésbe is. Ha sejtjük, vagy tudomásunk van arról, hogy a gyermekünk nap mint nap ilyen fenyegetésnek van kitéve ott, ahol valójában a tudást kéne magába szívnia, nem intézhetjük el annyival a dolgot, hogy hazaérve odavetjük a kölyöknek: »legközelebb üss vissza te is!«. Persze cseppet sem árt, ha a gyerekünk képes fizikailag is megóvni önmagát mindenféle behatásoktól, de elsősorban nem szabadna, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténjen vele.
Nehéz fába vágjuk a fejszénket, ha meggondolatlanul, pusztán a féltésen felbuzdulva próbálunk meg megoldást találni, hiszen ezzel azt is elérhetjük, hogy a gyermekünknek szégyenérzete támad; vagy esetleg még tovább fokozzuk a helyzetet azzal, hogy mintegy bástyaként mögé állunk, azt kommunikálva ezzel a társainak, hogy egyedül képtelen fellépni önmaga védelmében.”
(...)