„Az elmúlt egy évben főleg a sokszor habonyi módszerekkel dolgozó FPÖ miatt az alpesi ország megtapasztalhatta azon gyűlöletpolitikát és politikai polarizációt, amely Ausztriától alapvetően idegen volt a második világháború óta. Az osztrák modell sikere éppen a konszenzuskeresésben van. Az összezsugorodott nagykoalíció pártjainak és önmagában az elitnek az a feladata most, hogy ezt a konszenzust ki tudják szélesíteni. Akár az FPÖ felé is. Nem szabad elfelejteni, hogy a szélsőjobboldali FPÖ például a magyar vagy a lengyel konzervatív kormánypártokhoz képest sok tekintetben liberálisnak számít. Ellentétben Orbánnal vagy Kaczynskivel, Strache nem akar nemzeti forradalmat és a jogállamiságot se számolná fel.
Strache immáron többedik olyan választását éli át, amelyből – mindig éppen csak ugyan – üres kézzel kell hazamennie. A párt azonban már hatalmat akarna. Mind a szocdemek, mind a konzervatívok részéről van is fogadókészség arra, hogy esetleg együttműködjenek az FPÖ-vel. Ez ugyanis az egyetlen mód a párt lehűtésére. Az FPÖ bármikor kormányon volt, nyílegyenesen zuhant be az öt százalék alá. A legutóbbi kormányzati részvételükből csak a neoliberális privatizációk és a korrupciós ügyek emléke maradt meg.
Bécsi elemzők szerint nem kizárt, hogy a nagykoalíció, amely 2013 óta csak veszekszik egymással, bevállalja jövő tavasszal az előrehozott választást. Christian Kernnel a szocdemeknek eleve van egy dinamikus, ütőképes kancellárjuk, a konzervatív Néppárt pedig esetleg a jobboldali fordulatot hirdető külügyminisztert, Sebastian Kurzot teszi meg addig az elnökévé. Mind Kern, mind Kurz – külön-külön ugyan – el tudna képzelni koalíciót Strachéékkal, ha az FPÖ kicsit megszelídül.”