Az újabb izraeli konfliktus miatt olyan repülő száll le Budapesten, amilyen még szinte soha
Az Airbus A380 budapesti leszállása azért is unikális, mert eddig csak egyszer volt Budapesten.
S mint annyiszor már a dögunalmas történelemben, „a világ” meg se rezzen, a jó évszázada gyötört kurdok, ellenállási mozgalmaik minden hősiessége és intelligenciája ellenére, már megint „célpontot képeznek”, ám erre a célpontra nemcsak képletesen tüzelnek.
„Ami Törökországban történik, az maga a merő borzalom: úgyszólván mindenkit letartóztatnak, hadbíróság elé állítanak, agyba-főbe vernek, eltüntetnek, elbocsátanak, rendőri fölügyelet alá helyeznek, betiltanak, elhallgattatnak, kifosztanak, aki nem lelkesedik Erdoğan elnök elnyomó és idióta rendszeréért. Az ürügyet a sztálini technika alapján alakították ki, amúgy szóra se érdemes – az elnök egyik hajdani szövetségese, mestere és ihletője most a Gonosz. Ezt már ismerjük.
S mint annyiszor már a dögunalmas történelemben, »a világ« (van ilyen politikai értelemben?) meg se rezzen, a jó évszázada gyötört kurdok, ellenállási mozgalmaik minden hősiessége és intelligenciája ellenére, már megint »célpontot képeznek«, ám erre a célpontra nemcsak képletesen tüzelnek. »A világ« hallani se akar kisebbségekről, a kisebbségek egyszer csak kimentek a divatból, egyszer csak mindenki azt ordítja: végre már a többség érdekeivel is kell törődni, nemcsak a kisebbségekkel (amint azt korábban a nem létező »elitek« fuvolázták állítólag) – mintha a többségek nem kisebbségekből állnának.
És mintha a »többségi« álláspontot nem a mindenkori uralkodó osztály határozná meg bürokratikus és ideológiai apparátusai segítségével. Afelől még, hogy a nyájas olvasó unja az »oszd meg és uralkodj« ismeretes taktikájának a fölemlegetését, az uralkodó osztály nem unja, nem fárad bele az alkalmazásába. Mindig bejön.”