Alkalmazkodás
A gyermeknek élete folyamán mindig másokhoz kell majd alkalmazkodnia. Ehhez először a családon belül szerez ismereteket. Azt is meg kell tanulnia, szoknia, hogy nem mindig ő áll majd a középpontban, hiszen óvodás, majd iskolás korában jóval kevesebb figyelmet várhat el az óvó nénitől, tanító nénitől, tanár bácsitól.
Bármily különösnek tűnik, az iskolában manapság sok gyermek nem törődik a tanulással, nem érzi szükségességét. Csak azért megy iskolába, mert kötelező. Csemetéinket érdekeltté kell tehát tenni, hogy érezzék a tanulás izgató érdekességét, amely az életnek alapvető tartozéka és nagy jelentőségű a saját sorsát és érdekeit illetően. Érezniük kell, hogy a tanulás izgalmas, érdekes dolog, ami felkelti az érdeklődésüket.
A gyermek természetesen játékos formában képes a leggyorsabban tanulni. Éljünk ezzel a lehetőséggel! Ha a gyermek, játékos helyzetben tanul meg dolgozni, akkor iskolai feladatait is könnyedén veszi majd. Így a tanulás sohasem lesz vita tárgya, mint olyan valami, ami szüleinek fontosabb, mint neki magának.
Az iskolába lépő gyermekek életük első néhány évében a legeltérőbb tapasztalatokat szerezték. Mindegyik kialakította már saját egyéni stílusát a látott, hallott és tapintott dolgok megértésében. A tanító néni/bácsi viszont, aki egyidejűleg foglalkozik a legkülönbözőbb gyerekekkel, rendszerint mindegyiket azonos módon tanítja. Így közülük sokan elveszettnek érzik magukat; nem értik a feladatot vagy nem is törődnek azzal, ami körülöttük van. Hamarosan teljesen elbátortalanodnak, feladják a küzdelmet, éber álmodozásba kezdenek, vagy más egyéb módon foglalják el magukat, nem is törődve azzal, hogy hol vannak és mit is kellene tenniük. A gyermekek mindig a felnőttekhez fordulnak bátorításért, de ha nem kapják meg, igyekezetük megtörik, lelkesedésük kialszik.
Szerepjáték
A szerepjáték fontos része a gyermek életének, mert segít az életben való eligazodásban.
Otthon például macikkal és babákkal utánozza a tanár nénit/bácsit/. Eljátssza az őt foglalkoztató dolgokat, amely így feldolgozásra kerül a játék által. Utánozza az őt körülvevő eseményeket, világot. Igyekszik érthetővé tenni a maga számára a körülötte zajló világ eseményeit. Ha a gyermek ily módon tekintélyes személyt ( anyát, apát,buszvezetőt, tanítót, stb.) személyesíthet meg, lehetővé teszi saját maga számára, hogy egy ideig fontosnak és nagynak érezze magát.
A játékok akkor élvezetesek igazán, ha megindítják a gyermek képzeletét és módot adnak a szereplésre. Úgy fog viselkedni, mintha a tárgyak valódiak lennének. Bizonyos tárgyakat megszemélyesít, pl. seprűnyél a ló szerepében. Támogatnunk kell a gyermek képzelőerejének fejlődését.
A tanítás célja nem merülhet ki abban, hogy megértessünk illetve emlékezetbe vésessük dolgokat, hatnia kell a gyermek képzeletére is. Ha játékosan tanítjuk a dolgokat, könnyebben magáévá teszi a tudnivalókat. Így módon könnyebben tudjuk serkenteni a tanulás és az új dolgok alkotásának vágyát.
Tipp
Kolléganőm is küzdött a sokak által ismert helyzettel a „Mi volt a suliban? Semmi.” típusú párbeszéddel. Egy idő után taktikát váltott. Amikor hazaért, nem a lányát kezdte faggatni, hanem ő kezdett el mesélni a napjáról. Milyen vicces, vagy szomorú, érdekes, vagy bosszantó dolgot látott, tapasztalt út közben, vagy a munkahelyén. Férje is hamar csatlakozott a beszélgetéshez, melyet a kislány eleinte csak hallgatott. Aztán apránként elkezdett rá reagálni, majd néhány napon belül bekapcsolódott a beszélgetésbe saját élményeivel. A gyermek szinte észrevétlenül tanult meg kommunikálni, értőn hallgatni, reagálni, érvelni, kulturáltan vitatkozni.