A berlini lecke

„Nincs itt semmi látnivaló – mondja az internet népe által kifigurázott német riporter álszent arccal, félig csukott szemmel hadonászva, miközben mögötte lángol egy felrobbantott épület, szikraesőben emberek ugrálnak le a házfalcsonkokról, és fejvesztve menekülnek. Nemcsak a gyászba öltözött Merkelnek, hanem a párizsi merénylet után Hollande-nak is erre a struccpolitikus motívumra volt hangolva a mondandója. Mi – s itt a »mi« alatt azon európaiak értendők, akiket megtámadtak, vérüket ontották, kamionnal a belüket kisajtolták, vagy mindez bármikor megtörténhet velük –, szóval mi, üzeni Merkel asszony, erősek vagyunk. Hollande is a demokrácia erejéről beszélt a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merénylet után, amelyet nyolc hónapra rá követett a 85 halottat maga után hagyó nizzai terrortámadás. Most pedig Hollande elnök a Merkellel történt telefonbeszélgetése után közleményt adott ki az ismert motívummal: »A terrorizmus elleni könyörtelen harc nem mehet a demokráciáink értékeinek és az életmódunknak a rovására.«

A Die Welt szeptember 15-i számában idézi Merkel javaslatát, amely szerint a menekültáradat egy részét teherautó-sofőrökké kellene kiképezni, mert arra szükség van (a munkájukat féltő német fuvarozók más állásponton voltak). A kamionos tömeggyilkosság fényében Merkel nagy ötlete sajátos fénytörésbe került. Lehet, hogy a német belügyminiszter azért nem tudta eldönteni, nem baleset volt-e a berlini terrortámadás, mivel nem kapott képzést a merénylő? A nizzai, szintén tömegbe gázolásos terrortámadás hasonlósága nem tűnt föl a belügyminiszternek?

Gyönge politikusok megint hajtogatják, hogy erősek vagyunk. Azt kellene inkább mondaniuk: erősek vagyunk, mert nem mi voltunk a kamion alatt. A tizenkét halott dacosan hallgat Európa és a demokrácia erejéről. A német rendőrség tudta, hogy a dzsihadisták merényletet terveznek, de amíg a sugallat az, hogy te erős vagy, nyugodtan vásárolj, menj a tömegbe, költsd a pénzed, mutasd meg a terroristáknak, hogy nem félsz, addig senki sem lesz óvatos.

De mi lesz akkor, ha a franciák, a belgák meg a németek nem képesek élni a mindennapjaikat többé, mert elszorul a torkuk, ha kimennek az utcára? Az európai ember nem tud permanens félelemben élni, ha erre kényszerül, akkor föllázad. Kinek jó az? Politikusaiknak, akik szeretnének a székükben maradni, semmi esetre sem. Ezért továbbra is azt mondják: ha mi, franciák (belgák, angolok, németek) elkezdünk félni, akkor örülnek a terroristák. Jókedvük lesz, boldogan nevetgélnek, szinte ölni sincs már kedvük, vagy csak úgy tessék-lássék, szív és érzelem nélkül. Ezt akarjátok? Hogy a terroristák úgy érezzék, elérték a céljukat? Vajon miért baj az, ha Európa beismeri, hogy fél? Nem ez az első lépés egy új stratégia kialakítása felé? Még mindig az a fontos, hogy a potenciális áldozatok nehogy arra a csúnya következtetésre jussanak, hogy a berlinieket élő húsból készült, kamionkerekek alá való útburkolatnak használó más vallású kiiratkozott a civilizációból? Nem, ilyet elképzelni se szabad! Hová lesz a tolerancia? A merénylő is ember, nehéz volt a gyerekkora, rossz társaságba keveredett (lásd még: Iszlám Állam), túl sokáig gatyáztak a németek a letelepedési engedélyével, kevesli a szociális segélyt, egyszóval minden oka megvolt arra, hogy móresre tanítsa az ostobákat, akik forralt bort iszogatnak, és degenerált szokásaik szerint ajándékokat vesznek szeretteiknek karácsonyra.

Az lenne a bátor, aki minden terrortámadás után megacélosodik, demokráciát kiabál, és az erőről hablatyol ebben a legyöngült Európában? Nekem az a Berlinbe vetődött magyar a bátor ember, aki száz méterre a szörnyű merénylettől mindent látott, és egész valójában megrendült. Nem a közhelyeket hajtogatta. Eliszonyodott a rettenetes mennyiségű vértől. Nem hazudta, hogy minden a rendes kerékvágásban van. Látta, semmi sincs a helyén.

És ezzel szembe tudott nézni.”