Katona Ildikó: Nincs kollektív tudat, de azért a mi anyánkat!

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője.

*

Elöljáróban hadd valljam be: örülök, hogy elhúztam a válaszadást. Kezemre játszik Pintér Bence összefoglalója, hiszen így nem fogom már megismételni, a már (akár többször) elhangzottakat.

És hatékonyabban tudok vitatkozni (ahol nem vitatkozom, ott lényegében egyetértek az összefoglalóval.) Részállításokkal az adott helyeken vitatkoztam, kommentben, ezeket nem akarom megismételni.

Mégis hadd kezdjem azzal, amivel a legmélyebben egyetértek, Bence fő állításával. Ha valami nem tetszik, fáj, vágyad van, vagy éppen jó ötleted, tegyél ellene/érte. Szinte minden apróság segít, egyedül a nyöszörgés nem. Mikre gondolok? Közben elmondom. Nézzük sorban: mit tudok mondani a kérdésekre?

Hogy változott a magyar fantasztikus irodalmi közeg, amióta először foglalkozni kezdtél a területtel?

2008-tól vagyok jelen. A fő változás: felbukkantak új, másként cselekvő tehetséges emberek, akiknek nem kellett megküzdeniük a régiek frusztrációival (akik szintén tehetségesek, csak a lendületük több ok miatt megkopott), sem a szokás béklyóival.
Lássuk be, könnyebb így. A régieknek, az előző pionírcsapatnak őszintén kívánok új energiákat és megújulást. Nem a ti hibátok, hogy elromlott, ami elromlott. Őszinte elismerésem mindenért, amit elértetek, átvittétek a fogatokban a túlsó partra.
És sosem volt nagyobb szükség rátok, mint ma.

Mi jó? Mi rossz?

A rossz az, ami a magyar társadalomnak is rákfenéje.

1. Illúziókat kergetünk, túl nagy célokat tűzünk ki, és nem bontjuk le apró lépésekre.
2. Mástól várjuk a megoldást.
3. Alábecsüljük a képességeinket, és azt, mi minden viheti előre a dolgokat.
4. Jobban szeretünk kritizálni, mint támogatni.
5. Azt hisszük, hogy vágyunk valamire, de amikor megvalósul, és költeni kellene rá (figyelmet, időt vagy pénzt), rájövünk, mégsem hiányzott annyira.:)
6. Hajlamosak vagyunk sebeink nyalogatására, ahelyett, hogy fogjuk meg és vigyük.
7. Hajlamosak vagyunk az energiáinkat mások leszólására, gyalázására fecsérelni. Kártékony – főleg önmagunkra nézve.
8. Folyton vesézzük a bajokat és nem nézzük meg, mi az az apróság, amit tehetnénk.

A jó az, hogy minden híreszteléssel ellentétben vagy egy halom ember (gyerekek, fiatalok is) akik szeretnek olvasni. Vagyis megéri dolgozni. Sőt, ez nem jó, hanem nagyszerű.

Hopp, már itt is van egy lehetőség az előmozdításra. Az én válaszom itt érdektelen, mint csaknem mindenkié, aki bement a csőbe. (Bocs, srácok!) A kérdés az, ki mit szeretne magyarul olvasni és miért. Tegyél az érdekében, írd meg nekünk! Varga Bea sorozatszerkesztőként szívesen fogadja a javaslatokat: [email protected].

Sok jó ember hegyeket is képes elhordani, nemhogy könyvek megjelenését előmozdítani.
Ha kiderül, mi az, ami érdekel, mindjárt nagyobb az esélye, hogy magyarul olvashasd.

Jól követi a magyar kiadás a nemzetközi eseményeket?

Sőt, erős verseny folyik a legjobb címekért. Itt nem lehet vacakolni. Figyelni kell, rengeteget dolgozni, olvasni, elemezni. És cselekedni.

Van még hely a piacon, jó, ha nagyobb a verseny? Vagy a mostani felállás jól lefedi az igényeket?

A piacon mindig van hely, mindig van piaci rés. Aki megtalálja azt, ami el tudja tartani, pontosan határozza meg, és úgy tölti be, ahogyan a célcsoport igényli, az a kezdeményezés megmarad. Főleg, ha tud számolni. Aki nem, az kihullik. Valahol érthető, hogy erre nem érkezett adekvát válasz. Ki fog derülni, ki volt, aki látott ilyet maga előtt, és tett is érte, hogy betöltse.

Elég publikálási felület van hazai íróknak?

A válaszom határozott igen. Főleg amióta a hatodik éve rendszeresen meghirdetésre kerülő Aranymosás lebontotta azt a hitrendszert, hogy magyar szerzők nem tudnak megjelenni. Aki még mindig ebben a hitben él, azt hadd tájékoztassam most,
hogy semmiféle protekcióra nincsen szükség. Csakis íróra és kéziratra. Ne fecséreld az időd ismerkedésre! Fejlődj, írj jól és nyújtsd be a kéziratodat!

Persze az, hogy ki az író, pontosításra szorul. Legyen első könyves vagy már megjelent szerző. Legyen istenáldotta tehetség vagy profi, tudatos író,

1. akinek (szinte) nyomdakész kézirata van, tárt karokkal várjuk.
2. aki képes ilyet írni, azt is.
3. akinek az írása szerkesztéssel publikálásra készre hozható,
azt is. Főleg, ha van indíttatása a fejlődésre.
4. aki még érzi a hiányosságait, de eltökélt, azt is – tudunk segíteni a fejlődésben.
Többen igényelték a workshopot. Jelentem, van: az Írástudó írósuli hatékonyan segít.

Ezek nem ötletek, nem fellángolások, hanem rendszer és szívós munka. És rajtunk kívül is van kiadó már, aki elindult ezen az úton.

Kell több? Naná. El kell adni a könyveket. Ebben is egészen jók vagyunk.
Meg kell szerettetni a szerzőket. Vannak eszközeink. Itt előnyben vannak az olyan szerzők, akik tudnak személyes márkában gondolkodni. De ha egyelőre nem tudnak, abban is lehet nálunk fejlődni.

Egészen komolyan mondom: senki máson nem múlik, hogy megjelenik-e, csakis magán az írón. Az idei Aranymosás már meghirdetésre került, külön első könyves és külön profi íróknak.

Van hely a kisprózának?

Kevesebb, és itt egy dolgot tudomásul kell venni. Lehet, hogy változni fog, de kisprózából ma nemigen lehet pénzt csinálni. Ha valaki a regény felé ugródeszkának szánja, annak jobb a helyzete, örül, ha megjelenik. Aki meg akarna élni belőle, arra most igen csekély az esély. A pályázaton kívüli időszakban az Aranymosás szívesen közöl kisprózát. Igaz, nem a szakma olvassa, hanem olvasók.

És ha valamibe beleszeretünk, azt megjelentetjük. Karácsonyra pl. jön On Sai novellaválogatása, az Esővágy. Őrültül várom, mit fognak szólni hozzá az olvasók. Bízom benne, hogy ugyanúgy lenyűgözi őket, mint engem.

Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?

Itt hadd kérdezzek vissza: kell ez? Kellenek a találkozók? Kell annyira, hogy ennyi idő, energia, figyelem elmenjen csak ennek a kérdésnek a visszatérő megvitatására? Hiszen egy csomó más zsánerhez képest az SFF egészen jó áll. Sőt, kiemelkedően.

Mi lenne, ha inkább mindenki feltenné a molyra a legutóbb olvasott regény méltatását? Meg az azelőttit. Meg a következőt. (Tisztelet annak, aki rendszeresen megteszi.) Semmi más nem lendítheti fel jobban az SFF sikerét, mint az új olvasók, a sok olvasó és a még több olvasó. És az olvasókat sokkal kevésbé érdekli a szaksajtó, mint egy másik, számára releváns ízléssel bíró olvasó véleménye.

Még egy Böszörményi Gyulának, egy Szélesi Sándornak is jól jön, ha megjelenik értékelés a könyvéről. Még On Sainak, Moskát Anitának, Kleinhencz Csillának, Szöllösi Kristófnak, Kemese Fanninak, Bartos Zsuzsának, Réti Lászlónak, Csendes Nórának, Demi Kirschnernek, Marco Calderának, Simon Tamásnak is. Stb., stb. Nagyszerű írók, komoly teljesítménnyel.
Megérdemlik a figyelmet és az értékelést. És ez építi az olvasást, az SFF-et, ez építi a magyar szerzők lehetőségeit. Íme, még egy apróság, amivel bárki, mindenki őrült sokat tehet a zsánerért.

Persze a kíméletlen, lehúzó kritikákkal azért vigyázni kell. Az elvtelen dicséretet is érdemes kerülni, de ha meglátsz valamiben jót, ne tartsd magadban! Írj akár 3-4 sort a molyra, és ha szívesen írsz többet, a Mandinerre! Alakul a szaksajtó itt, nem? Ez persze nem a ti hibátok, a társadalomba kódolva van az éles kritika. Viszont látnotok kell, hogy őrült nagy szükség van rátok és az értékelésetekre. Amivel mi tudjuk támogatni: Nem kell sajtóigazolvány. Aki fel tud mutatni online vagy offline megjelenést, szemmel látható olvasottsággal, annak szívesen adunk sajtópéldányt új megjelenéseinkből. Itt lehet igényelni.

Díj-ügyben Szélesi Sándorral értek egyet. Bojkottálni egy díjat elvi alapon, ez nem igazán visz előre. Nagy kár a sok energiáért, inkább hagyni kellene működni. A flow csodákra képes!

És lehet javítani rajta, ha nem tökéletes. Fontosnak tartod a magyar művek díjazását?

Jelentkezz egy kis segítséggel az Avanánál:
– figyu, én szívesen olvasok
– figyu, én szívesen kiteszem időben a híreket
– figyu, tudok némi támogatást gründolni
– figyu, nekem van némi időm, kedvem összeszervezni

Itt annyi tehetséges, ember van, mint égen a csillag. Egy csomó kiemelkedő intellektus. Nem létezik, hogy ezt nem lehet összehozni. Senkitől sem várható, hogy a hátán vigyen egész intézményeket ingyen. Aki úgy gondolja, jó cél a díj, vállaljon valami apróságot,
ami nem terheli meg az idejét, és amit elegendően jól el tud látni. Figyelem! Nem tökéletesen. Nem kimagaslóan. Nem zseniálisan. Elegendően jól. Úgyis javulni fog.

Naiv vagyok? Lehet. De láttam már karón varjút. :) Évekkel ezelőtt a magyar írók megjelenése is lehetetlennek tűnt, halomban porosodtak a kéziratok a kiadókban, valami sarkokban. Ehhez képest a díj összehozása jóval kevesebb pénzbe és időbe kerül. És érdekes! A SZEFANTOR is működik.

Mire lenne szükség, minek kéne változnia?

Apró célok kitűzése. Fontossági sorrend állítása. Apró munkák vállalása a közösségben. Abbahagyni a másik leszólását, ami oly gyakori. Arra nézzünk, mi van meg, mozdítsuk el a fókuszt arról, ami nincs. Dicsérjük, értékeljük a munkát, az erőfeszítéseket. Sikerek mentén majd jönnek azok az emberek, akik a „nincseket” fel fogják őrölni. Mindez se pénzbe, se időbe nem kerül. Csak egymás tiszteletébe és elismerésébe. Könnyű. Ráadásul olyan, mint a bumeráng – vissza fog jönni. :)

Nincs kollektív tudat. Csak te vagy és az, amit célul tűzöl ki, és amit elmozdítasz. Sosem volt nagyobb szükség a tetteidre.

Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyzete a hazai zsánerirodalomban?

No problem. Régen talán volt, de manapság nem hiszem, hogy mértékadó műhelyekben lényeges értékelési szempont volna. Nálunk sem elég például nőnek lenni. Jól is kell írni. ;)

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.