„A PISA-végeredményekből levonható az a lehető legszomorúbb, a kiábrándultságra és a mélabúra jócskán okot adó következtetés, hogy honfitársaink roppant széles és egyre szélesedő körének már 14-15 évesen eldől az életsorsa, a normális, polgári létezésről még csak nem is álmodozhatnak, már ebben a korukban tudható, hogy a tisztes megélhetésre ezeknek az embereknek semmi esélyük nem lesz az oktatásuk minősége miatt. Ezeknek az embereknek nehézséget fog jelenteni még a mindennapi öngondoskodás is, az ügyintézés a hivatalban, a konzultáció a háziorvossal, hogy a munkakeresést már meg se említsem. Az is látható az adatokból, hogy aki ilyen, alacsonyan iskolázott családba születik, nem fog tudni kiemelkedni, az esélye erre szinte nulla. A tankötelezettség és a közmunkások korhatárának párhuzamos leszállítása 16 évre gyakorlatilag már ebben az életkorban kijelöli a maximális karriert, amelyet egy ilyen honfitársunk befuthat.
A funkcionális analfabétákat termelő oktatási rendszer hatásai együtt a születésszámok alakulásával rendkívül nyomasztó képet festenek fel Magyarország közeljövőjéről. Nem szükséges ecsetelni, hogy a jövő nélküli, kilátástalan élethelyzetben lévő emberek tömegeinek frusztrációja hová szokott vezetni. Az értelmiség és a vállalkozókedvűek mozgékonyabb rétegei majd kivándorolnak, más hazában keresve a boldogulást. A felső tízezer ifj. Vajna Andriskáinak és ifj. Mészáros Lőrinckéinek persze majd jut hely a néhány milliós tandíjú magániskola védett falai között, ám mit tegyenek a középosztálybeli értelmiségiek vagy a még szegényebbek, akik hazájukat és gyermekeiket is ragaszkodással szeretik?
Hová lehet hátrálni még a szakadék széléről? Az annyiszor hangoztatott nemzeti minimum, a politikai oldalak legkisebb közös többszörösének megszállottjai számára itt a nagy feladat: az oktatás ügyét rendezni kell, és nem holnap, hanem itt és most.”