2017 – A dal ugyanaz marad

„Visszautalnék az öt évvel ezelőttiekre. Úgy véltem: Orbán Viktornak meg kellene állnia egy pillanatra, és körül kellene néznie itthon és a nagyvilágban. Igazam volt-e, amikor azt állítottam, hogy a miniszterelnök provinciális forradalma – amely az IMF elzavarásában és a matolcsyzmus kiteljesedésében fogalmazta meg önmagát – a kontextus sajátosságainak figyelmen kívül hagyásából és az erőviszonyok félreértéséből fakadt?

A válasz: nemigen. Sőt nem. Bevallhatom, nem kerül sokba, tapasztaltuk is: lazán-vígan elkerültük a gazdasági összeomlást.

A forradalom velünk maradt, permanenssé vált, de ma már az is látható: nem a mindenáron való ellenállásból adódik, ellenkezőleg, nem kis részben a nagy horderejű folyamatok és jelenségek idejében történő felismerésére épül. Orbán Viktornak nem pusztán szerencséje van. Érdekli őt, mi hogyan fog történni, és van, hogy ki is tud számítani sok mindent. További radikalizálódását kardcsörtető habitusa mellett az is magyarázza, hogy megsejtett fordulatokat. Például azt, hogy ha a nyugat-európai társadalmi-politikai elit el is bírná az újabb migrációs hullámokat, a választóknak előbb-utóbb elegük lesz belőle. Meg azt, hogy Amerika is képes fellázadni az establishment ellen, pláne akkor, ha csak egy olyan ijesztően ellenszenves elnökjelöltet képes kiállítani, mint Hillary Clinton.

2017 előtt és elején abszolút fölösleges tehát öt évvel korábbi típusú jótanácsokkal bíbelődnöm. A magyar miniszterelnök egyebet sem tesz, csak figyeli: mi merre megy. Amennyiben tehát tudni szeretnénk, mi lesz velünk jövőre, elsősorban lessük azt, mit fog tenni – a kampányígéreteinek megfelelően, vagy akár azokkal szemben – Donald Trump, kancellár maradhat-e az újfent megméredzkedő Angela Merkel, megnyeri-e a francia választásokat François Fillon.”