A Westworld kezdetben úgy működik, mint egy eposz, amit bevágtak a faaprítóba, és végül úgy tapasztottak újra össze, hogy az egyes összetevőkhöz kapcsolódó minőségek alaposan összekeveredtek. Spoileres.
„A Westworld válasza lesújtóbb már nem is lehetne (mar csak azért sem, mert előbb kapjuk meg a választ, mint hogy ez a kérdés egyáltalán elhangzana): nézd, mit művelnek az emberek, ha úgy istenigazából szabadjára engedjük őket egy történetben! Persze a Westworld, a park felépítéséből mindez valahol következik (balra kupleráj, jobbra revolver párbaj délidőben), de ez az eposzokra is igaz (félrekúrás, háború), mindez viszont csak felszín, a horog, ami berántja a közönséget. A gond ott kezdődik, hogy ennél mélyebbre a többség soha nem jut el. Hiszen nem is lehet kérdés, hogy a nagybecsű meghatározó többségének első útja ama bizonyos trójai hálószobába vezetne, ahol jól megbaszná szép Helénát, majd megölné Akhilleuszt egy természetesen egyenlőtlen párbajban, amelyben ha akárcsak a bokája is rándulna, öklöt rázva perrel fenyegetőzne. Nagyon sokat mond az évadzáró ama bizonyos jelenete, melyben a fiktív vadnyugat legveszélyesebb banditája maga a merő ártatlanság a legutolsó technikushoz, az abszolút kisemberhez képest.
William útja épp ezért szimbolikus, és a közönség útját, végső soron magát a recepciót, mint aktust szimbolizálja: az olvasó, a néző, a közönség fehér kalaposként kezdi (hiszen mindannyian azonosulunk a főhőssel), ám fekete kalapos szörnyként végzi. Hogy történhetett ez? Miért nem tanult a történetből? Miért nem volt rá hatással Dolores? Az igazság, ahogy ezt maga William is elmondja, hogy igenis tanult a történetből, és Dolores igenis hatással volt rá. William megtanulta (ahogy minden megbízható felnőtté ért gyerek), hogy a mesék mesék, a valóság pedig valóság, és a kettő közt nincsen átjárás. Megtanulta azt is, hogy az éteri tisztaság csak a mesékben létezik, a valóságban sajnos nem. Ám itt feltehetjük a kérdést: William miért jár mégis vissza ilyen heves megszállottsággal? A válasz pofonegyszerű: azért, amiért mi is ezeregy sorozatot, filmet nézünk, könyvet vagy képregényt olvasunk, videojátékkal játszunk: mert a mesékbe száműztünk mindent, amit a világtól vártunk, miközben olyan világot hoztunk magunknak létre, ami elviselhetetlen a számunkra. William ezt a kettőt szeretné összeházasítani, ezt keresi egy életen át: a valóságos mesét. Ezt jelenti a számára a labirintus.”
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Mondhatnánk, hogy micsoda dolog ez, Európában háború dúl, ez az ember meg közben elrejtőzik a világ elől, a havasokba menekül, és naphosszat csak kirándulgat meg olvas.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A sorozatot pár nap múlva fogják bemutatni Cannes-ban.
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Még egy éjszaka, és véget ér az utóbbi idők legfontosabb választása Amerikában. De mi vár rájuk és a nagyvilágra holnaptól?
A magyar labdarúgó-válogatottra két rangadó vár a Nemzetek Ligájában, a szövetségi kapitány bennük bízik!
