Westworld – Mese a közönségről és a közönségesről

„A Westworld válasza lesújtóbb már nem is lehetne (mar csak azért sem, mert előbb kapjuk meg a választ, mint hogy ez a kérdés egyáltalán elhangzana): nézd, mit művelnek az emberek, ha úgy istenigazából szabadjára engedjük őket egy történetben! Persze a Westworld, a park felépítéséből mindez valahol következik (balra kupleráj, jobbra revolver párbaj délidőben), de ez az eposzokra is igaz (félrekúrás, háború), mindez viszont csak felszín, a horog, ami berántja a közönséget. A gond ott kezdődik, hogy ennél mélyebbre a többség soha nem jut el. Hiszen nem is lehet kérdés, hogy a nagybecsű meghatározó többségének első útja ama bizonyos trójai hálószobába vezetne, ahol jól megbaszná szép Helénát, majd megölné Akhilleuszt egy természetesen egyenlőtlen párbajban, amelyben ha akárcsak a bokája is rándulna, öklöt rázva perrel fenyegetőzne. Nagyon sokat mond az évadzáró ama bizonyos jelenete, melyben a fiktív vadnyugat legveszélyesebb banditája maga a merő ártatlanság a legutolsó technikushoz, az abszolút kisemberhez képest.

William útja épp ezért szimbolikus, és a közönség útját, végső soron magát a recepciót, mint aktust szimbolizálja: az olvasó, a néző, a közönség fehér kalaposként kezdi (hiszen mindannyian azonosulunk a főhőssel), ám fekete kalapos szörnyként végzi. Hogy történhetett ez? Miért nem tanult a történetből? Miért nem volt rá hatással Dolores? Az igazság, ahogy ezt maga William is elmondja, hogy igenis tanult a történetből, és Dolores igenis hatással volt rá. William megtanulta (ahogy minden megbízható felnőtté ért gyerek), hogy a mesék mesék, a valóság pedig valóság, és a kettő közt nincsen átjárás. Megtanulta azt is, hogy az éteri tisztaság csak a mesékben létezik, a valóságban sajnos nem. Ám itt feltehetjük a kérdést: William miért jár mégis vissza ilyen heves megszállottsággal? A válasz pofonegyszerű: azért, amiért mi is ezeregy sorozatot, filmet nézünk, könyvet vagy képregényt olvasunk, videojátékkal játszunk: mert a mesékbe száműztünk mindent, amit a világtól vártunk, miközben olyan világot hoztunk magunknak létre, ami elviselhetetlen a számunkra. William ezt a kettőt szeretné összeházasítani, ezt keresi egy életen át: a valóságos mesét. Ezt jelenti a számára a labirintus.”