A levélszavazás ugyanis azokban az államokban volt népszerű, amelyek egyébként is Clinton bázisai voltak, mint Kalifornia, Washington vagy New York – népes, nagy, demokrata, multikulti régiók a keleti vagy a nyugati tengerparton.
Az elnököt azonban nem a szavazók választják, hanem az elektorok, az elnökválasztáson a fülkékben csak az dől el, hogy az adott államból demokrata vagy republikánus elektorokat küldenek a mindössze egyszer összeülő Elektori Kollégiumba, ahol az új elnököt majd megválasztják. Egy-két kivételtől eltekintve a győztes mindent visz elv érvényesül, vagyis egyáltalán nem számít, hogy a győzelem mértéke egy adott államban mekkora. Hillary Clinton akkor is megkapja Kalifornia 55, New York 29 és Washington állam 12 elektori szavazatát, ha még bejön másfél millió levélszavazat, meg akkor is, ha nem. Akkora változás nem várható, hogy egész államok átforduljanak, ezért januárban mindenképpen Trumpot iktatják be elnökként.
Miért érdemes mégis foglalkozni ezzel a ténnyel, ha nincs gyakorlati következménye? Azért, mert egyre többen látják Trump diadalát földindulásszerű győzelemnek, egy új világkorszak kezdetének, Amerika identitáspolitikai fordulatának. Ezek remekül hangzó elméletek, de a helyzet az, hogy ezt a választást minden átlagos demokratikus berendezkedésű rendszerben Hillary Clinton nyerte volna.”