Philip K. Dick: Dr. Vérdíj

„Nem adja magát könnyen a könyv, bizony fel kell kötnie a gatyáját az olvasónak, aki óvatlanul Philip K. Dick poszt-apokaliptikus világába lép! Kaotikus elbeszélési mód, töredezett történet, és ide-oda ugráló kronológia fogadja az olvasót. Az egyik pillanatban még az atomháborún innen vagyunk, aztán már a háborún túl, de a bombák lezuhanásának leírása már csak később történik meg... Dick fukarul bánik a fogódzókkal, számomra kissé önkényesnek tűnt, hogy mikor, melyik szegmensre fókuszált rá a narratíva, és sok esetben néhány igazán fontos részlet, helyszín leírásával adós is maradt a szerző. Az én szememben sok vonatkozásában hiteltelennek tűnt a történet, főleg az emberi reakciók hatottak nagyon-nagyon furcsának és életidegennek.

A helyzetemen nem segített az antipatikus szereplők sokasága sem. Például a »se-keze-se-lába« fokoméliás műszaki zseni, Hoppy alakja tiszta ellentmondás, az egyik pillanatban egy szánalmas roncs, a másik pillanatban viszont elképesztő erők birtokosa, a viselkedése pedig az infantilis, tehetetlen kölyök és a hihetetlen agytröszt két végpontja között leng ki, gyakorlatilag kaleidoszkópszerúen változva. A többi szereplő hasonlóan képtelen jellemnek tekinthető. Az én szememet leginkább a fehérmájú Bonny karaktere szúrta, aki egy jó numeráért simán otthagyott csapot-papot... hát, lehet, hogy bennem van a hiba, de nem sok szereplővel tudtam azonosulni. Valószínű, hogy ezek a figurák nem véletlenül tükrözik az emberi hibákat és gyarlóságokat, ám én örültem volna legalább egy-két olyan szereplőnek, aki nyújt valamiféle kedvelhető alternatívát a sok »defektes« között. Természetesen akadt olyan fickó - jelesül a Föld körül keringő Walt Dangerfield - aki relatíve érdekes is volt, és többé-kevésbé szimpatizálni is lehetett vele, ám ő meg a sok szereplő között olyan kevés teret kapott, hogy a karaktere gyakorlatilag elsikkadt (a végén pedig kifejezetten botrányosan lett kezelve a ő szála).”