Az országunk magányos emberek gyülekezete

„A háború előtti Magyarország a klubok országa volt. Volt teniszklub, bridzsklub, élőkép klub, virágkötő kör és városszépítő egyesület. A férfiak a kaszinókba, a nők a nőegyletbe jártak. Aztán végig söpört a háború, megérkezett a szocializmus, és a klubok, egyletek, mint a »veszélyesnek ítélt felforgató csoportok kialakulását elősegítő gyanúsan osztályidegen polgári csökevények« az egyesülési tilalom alá estek.

A társadalom ezután csak az ellenőrzés alatt tartott államilag kialakított szervezetekben gyakorolhatta a szociális igényeit, maradt az úttörőmozgalom és KISZ a fiatalabb generációknak, a felnőtteknek meg a sportélet. De érthető módon annyira nem voltak vonzóak ezek a képződmények, és a társadalom bezárkózott: először a család szintjére, majd a hagyományos családmodell a városiasodás és az egyre kisebb gyereklétszám miatt sejtjeire bomlott. Az ország magányos egyének gyülekezetévé vált.

Az egyesülést az 1989. évi II. tv tette újra lehetővé, amelynek elsődleges következménye a pártok kialakulása és a szabad választások lettek, de elvben szabad utat engedtek a régi klubok, egyesületek újraalakulásának is. De egyesülési törvény ide, egyesülési törvény oda, a társadalom nem szervezte újra önmagát. Hiába voltak erről felülről érkező kezdeményezések, ezek többségében szépen lassan elhaltak, és azóta is sóhajtoznak utánuk a társadalomtudományok művelői. Abban mindenki megállapodott, hogy a mélyenszántó társadalmi változásokat alulról érkező igények szülik.”