Kiépíthető ugyanakkor egy stratégiai szövetség: egy olyan alternatíva, amely nem csak Orbán rendszerének, de az azt megelőző szocialista kormányzatoknak is az alternatívája lehet. Egy baloldali szellemű, zöld, jogvédő és esélyteremtő programú pártszövetség, amely leszámol a neoliberalizmussal, a bulvárpolitizálással és a mutyi-Magyarországgal. A stratégiai szövetség nem Orbánnal szemben határozza meg magát, kilép a polgárháborúból és a generációs elszigeteltségből, képes megszólítani a fiatalokat, a munkavállalókat, a vállalkozni, dolgozni akarókat, a cigányokat és az elesetteket – mindazokat, akiket a nyugdíjas szavazatokkal feudális arisztokráciát építő Fidesz cserbenhagy. Ennek a szövetségnek tagja lehet Mesterházy, Karácsony, Schiffer, Juhász, továbbá mindazok, a DK-tól az LMP-ig, akik a 2010 előtti baloldalnak még nem voltak meghatározó alakjai. A stratégiai szövetségnek ugyanakkor nem lehet tagja sem a politikai fenevad, Gyurcsány, sem a neokon próféta, Bokros. Velük soha többé nem lehet stratégiai szövetségre lépni a baloldalon. Ez az együttműködés sem fog nyerni 2018-ban, de lerakhatja egy új baloldal létrejöttének, egy, a Fidesz rendszerével szemben álló, korszerű európai alternatívának a szellemi és erkölcsi alapjait. A rendszerváltás pillanatában ez az esély még az SZDSZ és a Fidesz volt, a rendszerkritikus értelmiségnek az a két pártja, amely egyaránt utasította el az utódpártot és a Horthy-nosztalgiát. Akkor még egy közösség volt Orbán, Fodor, Áder, Pető, Kövér és Demszky – aztán a hatalomért lassan valamennyien feladták azt, amiben hittek valaha. Megvallották Kádárt, vagy megvallották Horthyt, s jó páran közülük megvallották mindkettőt, így Antall jó szándékú kísérletének nem maradt más alternatívája, csak a polgárháború.
A harmadik lehetőség egy taktikai szövetség létrehozatala. Minden választókörzetben közös ellenzéki jelöltet – lehetőleg nem is politikust – állítani, egy Vonától Gyurcsányig terjedő összefogás révén megnyerni a választást, és két tárgyban alkotmányt módosítani: egyrészt új választójogi törvényt elfogadni, amely nem rendelkezik többé egyéni választókerületekről, csakis listás szavazásról és arányos parlamenti képviseletről, másrészt felállítani egy független, korrupció elleni ügyészséget. Amint ez a két döntés megszületett, az Országgyűlés feloszlatja magát, és jöhet az új választás a megváltozott feltételekkel, amelyet akár meg is nyerhet a Fidesz. A rendszer konszolidálódni fog azáltal, hogy a törvények nem erőből, hanem konszenzus eredményeként születnek, és konszolidálódni fog azáltal, hogy a politikusok farkaséhsége intézményi választ kap. Ez a szinte elképzelhetetlennek tűnő, széles együttműködés a nemzeti radikálisoktól a kemény balosokig nem előzmény nélküli: a magyar belpolitikában is megvalósult már a múlt század elején. Akkor Tisza István ácsolt önkényes és arrogáns politikájával szövetséget a kor nemzeti radikálisai, vagyis a negyvennyolcas párt, a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok, valamint a politikai paletta túlvégén álló szociáldemokraták között. Ettől a ponttól már elsősorban Gyurcsány és Vona felelőssége, ha 2018-tól továbbra is Orbán lesz a kormányfő.
Eléggé akarják-e mindketten, hogy ne így legyen?”