
Gondolták volna-e, hogy Magyarországon is vannak unschooler, vagyis szabadtanuló gyerekek és közösségek? A Lévai család három gyereke közül kettő már így él. A családfőt, Ádámot kérdeztük ki alaposan a dolog működéséről. Interjú.
„Már az otthontanulás is sokaknak túlmegy minden határon, de az igazi hardcore megoldás az, amikor a gyerek nemcsak, hogy nem jár iskolába, hanem otthon, vizsgák nélkül, teljesen szabadon tanul. A »rendes«, iskolai tantervtől függetlenül, a szülő és a gyerek együtt állítanak össze egy tervet arról, hogy a következő időszakban mivel szeretnének foglalkozni, és gyakorlatilag semmiféle külső kényszer nem köti őket.
A szabadontanulás (vagy eredeti, angol nevén unschooling - kb: iskolátlankodás) filozófiája szerint olyan nincs, hogy egy gyerek nem tanul: természetüktől fogva, az érettségük szerint azok felé a dolgok felé fordulnak, amelyekre éppen fogékony az idegrendszerük. Ezért nem csoda, hogy vannak, akik pont nem kíváncsiak arra, amit az iskolában tanítanának nekik egy adott időszakban. Nem baj, majd csinálnak valami mást, amiből megtanulnak valamit, ami viszont érdekli is őket.
Gondolták volna-e, hogy Magyarországon is vannak unschooler, vagyis szabadtanuló gyerekek és közösségek? A Lévai család három gyereke közül kettő már így él, a családfőt, Ádámot kérdeztük ki alaposan a dolog működéséről.
A gyerekeitek otthon szabadon tanulnak, hogy van ez?
Tehát úgy néz ki, hogy a szülő ismeri a gyerekét, és felméri a helyi feltételeket... mondjuk Sopronban laknak, ott a régi mészkőbánya Fertőrákoson, a gyerek meg imád ott bóklászni. A szülő lecsap az ötletre, és kitalálja, hogy minden mehet abban az évben, ami a mészkővel kapcsolatos? Geológia, őslénytan, építészet, mészkőhegységek élővilága, stb?
Pontosan!
És ha a gyerek elalszik közben, mondjuk, rájön egy idő után, hogy a kövek unalmasak, viszont mekkora buli rákászni a Fertőben, akkor váltunk vízi élővilágra?
Igen. Akkor levonjuk a következtetést, hogy a kövek nem érdeklik a gyereket, és hozzávesszük a rákokat a tervhez. Az eddig megtanultakat sem dobjuk el, inkább módosítjuk az irányt. Ez egy megismerési folyamat a szülő és a gyerek számára is. Nem az a baj, hogyha eltérnek, de legyen mindig visszacsatolás, hogy mivel foglalkoztak, milyen hatással volt rá és milyen irányba mennek tovább. Azt azért hozzátenném, hogy még ha a szülő is állítja össze a tantervet, azért a gyerek inputjával.