Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Én eddig naivul azt hittem, hogy az előválasztás arra jó, hogy aki akar, az induljon el rajta.
„Én eddig naivul azt hittem, hogy az előválasztás arra jó, hogy aki akar, az induljon el rajta. Kiváltképp a teljesen beszűkült hazai baloldal próbálja majd így szélesíteni bázisát, és a pártok világán túlról is mindenféle embereket bevonzani. Ehhez képest azt látom, hogy valamiféle előzetes regisztrációhoz és szervezeti támogatáshoz kötött a részvétel.
1947-ben az MKP nyomására úgy módosították a választójogi törvényt, hogy a kitelepítendők, a B-listázottak, továbbá mindenféle - reakciósnak minősített - szervezet tagjai elveszítették választójogukat.

Hiába no, kommunista nem vész el, és át sem alakul.”
