Ania Ahlborn: Vértestvérek

„Pedig semmi »extra« nincs a történetben elsőre. Egy tipikus, igazi horrorfilm-klisének számító redneck (amerikai fehér bunkók) család éli az életét évtizedek óta egy kisváros melletti erdőben, néha elkapnak egy-egy lányt, akit megkínoznak és megölnek. Hát, oké, igen, ez tényleg durva, de ilyen filmet láttam csak a múlt hónapban legalább négyet, szóval… kellene még ide valami igazán beteg dolog, amire a veterán horror-fanok is felkapják a fejüket. Ezt gondolta talán az írónő is, és ahogy eltervezte, meg is csinálta, és rögtön két lépéssel is tovább ment az átlagos – emberrablós-gyilkosos – művek szokásos sablonjain. A regény első oldalának elolvasása után mondjuk nagyjából mindenki jó eséllyel be tudja lőni majd, hogy mi lesz a könyv lezárása, a történet ugyanis szinte nyílegyenesen fut előre. Persze azért vannak benne váratlan csavarok is – ezekről nem fogok mondani semmit! –, amikre én mondjuk sajnos jóval időnek előtte rájöttem, talán mert túlságosan is megértettem a Ray-ben fortyogó indulatok mélységét, gonoszságának mozgatórugóit, na de nem is ezek a csavarok emelik a történetet egészen más dimenziókba, mint amiben a többi hasonló tematikájú slasher mozog.

A Vértestvérekben tehát nincsenek szörnyek – mármint ha a szereplőket nem számítjuk közéjük. Nincs benne misztikus szál egyáltalán, valamint nem túl valószínű, hogy félnénk majd rajta. (Inkább féltenénk.) Igazából olyan túl sok gyilkosság sem történik benne – persze azért lesz néhány! –, meg a vér is, mondjuk azt, csak módjával folyik, és nem is a válogatott szörnyűségek túlságosan naturális leírása miatt lesz folyton görcsbe rándulva a gyomrunk. (Pedig abban lesz, ez garantált.) Akkor mégis mi a fene miatt olyan nagyszerű ez a horror regény? Több összetevő miatt is, amik végül tökéletes eleggyé álltak össze. A szerző remek narrációja, olvasmányos stílusa alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy a szereplők lelkivilágával, motivációival, gondolataival foglalkozó részek – ebből pedig lesz elég, hiszen az egész végig egy gyilkos bőrében leszünk! – sehol se legyenek érdektelenek, vagy épp giccsesek, még a romantikus részeknél sem. Merthogy lesz benne szerelmi szál is – amit körülbelül minden regénynél lehúzok, de most nem fogok.”