Mi a populizmus sikerének titka?

„A jogfosztottság érzése húzódik meg a nyugati választópolgárok dühe mögött. Az olyan populisták népszerűségének növekedése, mint Donald Trump az Egyesült Államokban, Geert Wilders Hollandiában vagy Marine Le Pen Franciaországban, illetve a Brexit-népszavazás és az azt követő elégedetlenség közös jellemvonása, hogy az ún. establishmentet képviselő politikusok kísérletet tesznek a vita és a párbeszéd lehetőségének megszüntetésére.

Van Reybrouck szerint a polgárok dühe nem jelent veszélyt a demokráciára nézve. Vélekedése szerint ez egy jelzés, ami mutatja az emberek elköteleződését és hajlandóságát a társadalmukkal való foglalkozásra. Ennek a »szögesdrótba csomagolt ajándéknak« a kicsomagolásához kell megtalálni a megfelelő utat.

A cikk szerint Van Reybrouck a 2010-2011-es belga politikai válság nyomán fogalmazta meg gondolatait, mikor az ország választott tisztségviselői 541 napig nem tudtak kormányt alakítani. Az a gondolat, mely szerint a választópolgárok csupán minden negyedik vagy ötödik évben kapnak lehetőséget véleményük kifejtésére egy szavazólapon, egyszerűen abszurd és ellentétes hatást vált ki a társadalomban. »A demokrácia lényegét tekintve az emberek egymással való párbeszédét jelenti«, ezzel szemben Van Reybrouck szerint a mi demokráciáink nagyon csöndesek lettek. A cikk szerint az eltérő vélemények kifejtésére alkalmas, részletekbe menő viták kialakítására nincs lehetőség.

Nem csupán arról van szó, hogy az emberek némának érzik magukat, hanem arról is, hogy valóban némák. Európa-szerte a kormányzatok egyre több haraggal találják szembe magukat, olvasható az írásban, majd a szerző hozzáteszi, a »populizmus elleni támadások olyannyira elkeseredettek voltak, mint maguk a célpontok«. Miközben a düh kifejeződési formáit úgy állítják be, mint a tudatlan, tájékozatlan tömegek megnyilvánulásait, addig az »elit és a szélesebb néptömegek közötti szakadék egyre nő«.