A Google másik Apple-lé akar válni a Pixellel

2016. október 05. 08:30

A Google saját telefonjaival, a Pixellel és a Pixel XL-lel a szoftver mellett a hardvert is kontrollálni fogja. Így lesz belőle második Apple, de ideje volt.

2016. október 05. 08:30
Vlad Savov
The Verge

„A Google megpróbálja eladni fizikai kütyük és csecsebecsék sokaságát szoftverek és szolgáltatások digitális birodalmába integráló látomását. Pont úgy, mint az Apple.

Apple-lel való versengése mindig aszimmetrikus volt, mert a másik kaliforniai cég ellenőrzés alatt tudta tartani és finomhangolni világhódító iPhone-jai és iPad-jei hardverét és operációs rendszerét. Az Android-alternatíva, bármenyire is próbálja tökéletesíteni a Google, egyszerűen azért nem vetekedhet az iPhone csiszoltságával, koherenciájával és kifinomultságával, mert nem tartja kézben az azt futtató készülékeket. Most viszont ugyanúgy telefongyártóvá akar válni, mint amennyire szoftverszolgáltató.

A »made by Google« és a »phone by Google« üzenetek köré épült marketingkampány a lényegében hobbiszintű Nexus program elhagyása egy komolyabb és integráltabb hosszútávú mobilstratégia kedvéért. A hardver plusz szoftver megközelítés első és legprominensebb haszonélvezője a minden bizonnyal a (majdnem azonos specifikációjú) Pixel és Pixel XL telefonokkal legélvezetesebb Daydream virtuálisvalóság-platform lesz.

A szinergia kifejezés romlott termék a techvilágban, annyi balvégzetű egyesülés ugrik be a szó hallatán: AOL Time Warner, Palm és HP, eBay, PayPal és Skype – egyikből sem lett tényleges szinergia. Ennek ellenére az összes modern techsiker szinergián alapul: az Apple App Store-ja az iPhone-on, amire fejlesztők és játéktervezők írnak alkalmazásokat. A Google pedig igyekszik a világ második Apple-jévé válni. Az Androidot futtató hardver feletti kontrollal lemásolhatja az Apple szoftvert és hardvert szinkronizáló, egymást kiegészítő és támogató példáját, és megbízható platformot kínálhat a fejlesztőknek is.

A Google átfogó Android-stratégiája nem fog megváltozni, viszont a cég most már saját készülékeiért is felelős, megpróbálja biztosítani a prémium Android-vonalat, és magához vonzani az eddigi hiányzókat: az Android appok fejlesztését és a Google hirdetési üzletét egyaránt ösztönző költekező kedvű felhasználókat. A kétágú megközelítés nagyjából a Microsoft Windowsának és Surface-nek tükörképe.

Az összes szoftverfejlesztő és szolgáltató cég úgy tűnik megértette a »ver-eit« (wares – a szerk.) futtató eszközök feletti kontroll szinergetikus előnyeit. Az otthon automatizálásában fontos szereplő Amazon képes volt fizikai termékekkel összekapcsolni intelligens technológiáját. A saját telefont és más hardvereket, köztük az Amazon Echo riválisát, a Home hangszórót fejlesztő Google is ezt az utat járja. A Google ökoszisztémájának erejét ugyan közismert számítási felhője adja, viszont ezek a fizikai eszközök jelenítik meg, a felhasználók velük folytatnak közvetlen interakciókat.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
avmanster
2016. december 27. 21:37
Magyarországon mindenki ért a politikához és focihoz. Ez meglátszik a Mandi cikkein is. De ha már van egy ilyen informatikai rovata, legalább oda írhatnának olyanok akik legalább értenek is valamit a témához! Soha nem volt célja a Googlenek Applelé válnia. Egy erős saját Androidos márka konkurálna a partnereivel, ez pedig nem egyezik a Google érdekeivel. A Nexus mindig is csak egy iránymutatás volt az Androidgyártó partnereknek. Legtöbbet az a gyártó profitált belőle, akinél gyártatta a Google. Meg is jár a Nexus mára szinte minden nagyobb androidos gyártót. A Pixel annyiban más, hogy itt a fejlesztést teljesen a Google végzi és csak gyártópartner itt a HTC. Ez egy Google termék. De továbbra is végtermékgyártó a partnernél készül a mobil. Nem szerződéses gyártó mint a Foxconn vagy nem is Flextronics. Továbbra sem kíván közvetlenül konkurálni a Google a legfontosabb partnereivel. Az Apple egy időben egyetlen chipsetre gyárt csak terméket. Visszafelé is csak néhány chipet támogat, amik között minimális az eltérés. Az Android arm mellett intel x86 és mips platformot is támogat. Gpu-ból PowerVR mellett Malit, Adrenot, Videocoret, Vivantet stb. Ha párhuzamot akarunk vonni, akkor az Android az új PC, az új Apple pedig ugyanaz mint a régi Apple.
gabor7th
2016. október 05. 14:14
Tük jók ezek az új szolgáltatások. A titkosszolgálatok még jobban megismerhetik majd a lakosságot és a hackereknek is hatalmat ad a házunk egy része felett. Bravo.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!