„Sohasem tanított az apám az életre”

„A héten ő árulta el többek között, hogy van-e meg nem valósult álma és azt is, hol ette életében a legjobbat.

1. Mi a legkedvesebb gyerekkori emléke?

Édesapám tengerészkapitány volt, úgyhogy a legkedvesebb emlékem az, hogy állok a fedélzeten, és nézem a tengert vele.

2. Mi az, amit sosem kérdezett meg a szüleitől, pedig meg kellene/kellett volna?

Ha lehetőségem lenne rá, apámat faggatnám az élményeiről, amiket nem mondott el, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg mesélni valója lehetett volna még, hiszen óceánjáró kapitánya volt. Gyerekként azt láttam, hogy különleges a foglalkozása, már-már meseszerű, de nagyon nehéz. Jönnek az ötméteres hullámok egy viharban, és neki felelnie kell az emberekért, a hajó rakományáért, harcolva az elemekkel. Egy az egyben sohasem tanított az apám az életre, de ötéves korom óta leveleztünk, hisz ő többnyire a vízen volt. Kötetekre rúgó levelezés ment közöttünk, nyolc-kilenc oldalas levelek. Nagyon sok minden átjött abból, hogy hogyan vélekedik az életről.

3. Mi az, amit az életben a saját kárán tanult meg?

Az én szakmámban tulajdonképpen azt mondhatom, sok mindent a magunk kárán tanulunk meg, mert a tapasztalatainkra így teszünk szert. Az az önismeret és szaktudás, amelyet nap mint nap használunk a munkánkban, egyet jelent azzal, hogy nem szabad félni a negatív érzelmektől, azok kezelését meg lehet tanulni, sőt muszáj is, mert így lehet aztán elsajátítani a konténerelés képességét, hogy elbírjuk a nehézségeket, és segíteni tudjunk.

4. Hogy néz(ne) ki egy tökéletes napja?

Egy tökéletes nap lassan csordogáló időt jelent, olyan élményekkel, amelyek feltöltenek, sok nevetéssel és olvasással, meg komolyzene-hallgatással.

5. Hol ette életében a legjobbat?

Triesztben, egy kis étteremben, a legfinomabb gnocchit.”

(...)

A miniinterjú eredetileg a Nők Lapja 2016/38. lapszámában jelent meg.