Gyógyulás a szégyenből

„A bűntudat olyan morális érzelem, ami segít a helytelen viselkedés megelőzésében és elkerülésében, a tettünk következményeivel való szembenézésben, valamint abban, hogy a hibáinkat jóvátegyük. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a bűnösség, a kisebbrendűség és a tehetetlenség érzései olyan mértékben uralják a mindennapjainkat, hogy szinte megbénítják, s ezáltal károsan befolyásolják az életünket.

(...)

A szégyenről – másként

(...)

Valóban fontos, hogy az elkövetőnek módja legyen átélni a tette fölött érzett bűntudatot, de ez csak abban az esetben lesz sikeres, ha mindezt úgy érjük el, hogy közben biztosítjuk számára méltósága megőrzését, pozitív énképét. Máskülönben dacot, illetve ellenkezést fog kiváltani a legjobb szándékú igyekezetünk is.

Lényeges mozzanat, hogy az elkövetőt nem hagyjuk magára a szégyenérzettel, hanem lehetőséget adunk arra, hogy rendbe tegye, amit elrontott. Ideális esetben a jóvátétel nem felülről jövő büntetés, hanem az érintettek által közösen megfogalmazott igény mentén valósul meg. 

(...)

Hogyan érdemes bocsánatot kérni?

A bűntudat–bűnbánat–kiengesztelés folyamatának alapvető része a bocsánatkérés. Ugyanakkor lényeges kiemelni, hogy a félvállról odavetetett, képmutató bocsánatkérés önmagában nem jelent megoldást a problémákra. Everett L. Worthington hat lépésben fogalmazta meg, hogy melyek a gyógyító bocsánatkérés lépései.

A bocsánatkérés 6 lépése:

1. Beismerem a hibámat, mentségek és kifogások keresése nélkül. („Hibáztam.«)
2. Elmondom a másiknak, hogy megbántam, amit tettem. („Nagyon sajnálom. Nagyon bánt, amit tettem.«)
3. Igen, a viselkedésemmel fájdalmat okoztam a másiknak. („Tudom, hogy fájdalmat okoztam neked a viselkedésemmel.«)
4. Szavakkal is kifejezem, hogy értékesnek tartom a kapcsolatunkat és a másik embert. („Nagyon értékes számomra a kapcsolatunk, ezért nem szeretnék semmi olyasmit tenni, amivel megbántalak, vagy ami a köztünk lévő kapcsolatot veszélyezteti. Ezért hajlandó vagyok dolgozni azon, hogy helyrehozzam a károkat, amiket a viselkedésemmel okoztam.«)
5. Megpróbálom helyreállítani a kapcsolatot. („Mit tehetek annak érdekében, hogy a bizalmat helyreállítsam a kapcsolatunkban? Hogyan tudom jóvátenni, amit tettem?«)
6. Elmondom a másiknak, hogy azon leszek, többé ne bántsam meg őt. (»A jövőben oda fogok figyelni erre a dologra, mert nem szeretnék újra fájdalmat okozni neked.«)
7. Rákérdezek, hogy meg tud-e nekem bocsátani. (A fenti lépések után érdemes a szavainkkal is kifejezni a bocsánatkérésünket: »Meg tudsz nekem bocsátani?«)
   

Gyógyulás a szégyenből

Szégyennel élni súlyos teher, amely ellopja a színt és a felhőtlen örömöt a hétköznapokból. Gyakran előfordul, hogy a félénkség, a szorongás, a szociális fóbiák, a kisebbrendűség és a tehetetlenség érzése, továbbá az agresszív dühkitörések mögött a fel nem dolgozott, megbélyegző szégyen húzódik, vagyis azok a belsővé vált fájdalmas tapasztalatok, élmények, értékelések és üzenetek, amelyeket akár hosszú éveken át cipelünk magunkkal.

Az állandó, fojtogató szégyenérzetből való gyógyulás első lépéseként térképezzük fel, hogy milyen (gyermekkori) emlékek és reakciók húzódnak meg a szégyenünk mögött! 

(...)

Rendkívül felszabadító, ha képessé válunk arra, hogy megosszuk a szégyenérzetünket másokkal, mivel megtapasztalhatjuk, hogy az esetleges kudarcainkkal együtt is feltétel nélkül elfogadnak bennünket. Érdemes újra és újra tudatosítani magunkban, hogy senki sem tökéletes, és nem azért vagyunk szerethetők, mert soha nem hibázunk. Mindemellett fontos szembenézni azokkal a negatív érzésekkel is, amelyeket azok iránt táplálunk, akik a szégyen magját elültették a szívünkben. A düh, a fájdalom és a harag elengedése szintén hosszú folyamat lehet, amelynek része az emlékekhez kapcsolódó érzelmek tudatosítása, elengedése és az elköteleződés a megbocsátás mellett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek után szoros kapcsolatot kellene ápolnunk azokkal az emberekkel, akik súlyosan bántalmaztak bennünket – főként, ha azóta sem változtattak a viselkedésükön, és a megszégyenítés, a szarkazmus, a gúny vagy a becsmérlés a fő kommunikációs eszközük.”