Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A Népszabadság megszüntetése kapcsán üzleti, piaci döntést emlegetők bizonyára tréfálnak. Vagy nem tudják, mit beszélnek.
„A Népszabadság megszüntetése kapcsán üzleti, piaci döntést emlegetők bizonyára tréfálnak. Vagy nem tudják, mit beszélnek. Hat évvel ezelőtt az Orbán-kormány az állami média »szokásos« elfoglalásán kívül azzal indította médiapolitikai tevékenységét, hogy az ingyenessé tett MTI-hírekkel tönkretette a független hírügynökségeket, létrehozta a Médiahatóságot, frekvencia- és állami hirdetési döntésekkel a szakadék szélére vagy azon túlra juttatott ellenzéki érdekeltségű rádiókat. Azóta leperegtek már a Simicska-korszak napjai is. A kormány szisztematikus munkával és számolatlan szórt közpénzből létrehozott egy új médiabirodalmat. Új kormányszócsővel, ingyenes lapokkal, kormánypárti bulvárral, állami kölcsönnel átjátszott országos kereskedelmi televízióval.
Ebben a környezetben születet »piaci« döntés a Népszabadság megjelenésének beszüntetéséről. Akár csak azért, mert a tulajdonos megítélése szerint a kormánypárti nyomás miatt túl »kockázatos« volt a lapot tovább működtetni, akár azért, mert a Mediaworks-csomagot hamarosan valóban Mészáros Lőrinc és csatolt részei veszik át, akik nem akarták a portfólióban látni az emblematikus Népszabadságot, a döntés mindenképpen erősen politikai jellegű. Az ilyen politikai döntéseket pedig nem az ausztriai bírósági ügyekben szorongatott Pecina hozza, de még csak nem is a Duna Aszfalt igazgatótanácsa.
A nagyobb képhez tartozik, hogy Magyarországon nemcsak előretört a »tényeken túli politika«, mint oly sok más országban, hanem ez az irányzat nálunk kormányon van. A Fidesz ismét bámulatos rugalmassággal, kormánypárti pozícióban alakul át. Magába szívja a jobboldali populizmus, nem egy esetben szélsőjobb programpontjain és retorikáján ezeknek az irányzatoknak a valósághoz való speciális viszonyát. Ma már nem pusztán a valóság újrakonstruálásáról, a kellemetlen tények mellőzéséről, az értelmezések versenyéről beszélünk, hanem a tények meghamisításáról és a hamisítások iparszerű terjesztéséről. Példaként legyen elég arra utalni, hogy alig három hete zajlott le egy olyan népszavazás, ahol még a kérdés is hamis volt, az ezt támogató kampány állításairól nem is szólva. Az ilyen eszközökkel dolgozó állampártszerűségnek a legkevésbé arra van szüksége, hogy szellemi műhelyek, oknyomozó stábok, kritikus véleményrovatok kérjék rajta számon a tényeket. Ez nem azt jelenti, hogy holnap az összes nem kormánypárti médiumot bedönti a kormány, de azt igen, hogy még nehezebb helyzetbe hozza, akit csak tud.”