Gyógyító elme?

„(...)

CSH: Könnyű azt mondani: »szeresd magad«. Hogyan tartsuk ezt be?

Keresztes Attila: Úgy, hogy nem akarjuk szeretni magunkat direkt, mert az azonnal feszültséget szülne. Egyfajta paradox intenció, mint mikor el akarunk aludni, és emiatt nem tudjuk ezt megtenni. Ha az ember valakivel sokat van együtt, akkor általában megszereti, mert megismeri a másikat. Nyilván nem minden esetben igaz ez. De ez a jelenség ugyanúgy működhet, ha elkezdjük önmagunkat objektíven megfigyelni. Folyamatosan észlelünk monológot vagy párbeszédet magunkban. Ez természetes. Ezen kívül érzések, hangulatok, testi észlelések is felbukkannak bennünk. De miért kell ezekkel mindig azonosulni? A probléma ott kezdődik, hogy számunkra a tapasztalat a fontos és nem a tapasztaló. (...)

CSH: Véleményem szerint az önbizalomhiány okozza a legtöbb bajt a nők életében. Az, hogy szeretnénk megfelelni a férjünknek, a médiában mutatott nőideálnak, és hiába is lenne valaki elégedett magával, ha mindenhol azt látja, hogy ez mégse elég. Mit tehetünk ez ellen?

Keresztes Attila: Úgy, hogy látjuk, hogy mi valóság és mi nem az. És, hogy melyik követése ad valódi örömöt, ha ez a cél, hogy ezt éljük meg. Ha álomvilágban akarunk élni, akkor el kell hinnünk, a reklámok üzenetét, hogy minden mosópor 20-30 százalékkal jobb, mint az előző, hogy szexin kell magunkat simogatni, ha zuhanyozunk stb., lásd társas befolyásolás lélektana. Ez hova vezet? Szenvedéshez, mert nem létezik ilyen világ. Ergo, elkezdek a saját tapasztalataimra figyelni és abban hinni, függetlenül attól, hogy a profit orientált kamu reklám mit akar eladni nekem. De követhetjük is egy darabig a reklámokat. De, ha nem lakunk jól azzal az »étellel« sosem, akkor mi szükségünk van rá? Vajon merünk-e kilépni a komfortzónából, vagy abból a képből, amit magunkról kreáltunk, hogy megtaláljuk valódi önmagunkat? Nagyon izgalmas utazás ez...

(...)

CSH: Igaz lenne, hogy a negatív emberek nagyobb százalékban halnak meg, míg a pozitív hozzáállás képes „gyógyítani”?

Keresztes Attila: Persze, láttunk nem egy olyat, hogy valaki nagyon élni akart és mégsem sikerült a gyógyulás. Ennek mi lehet az oka? Biztos, hogy lehet összefüggés, de számtalan dolog számít a latban, és objektív képhez mindegyiket meg kellene egyszerre vizsgálni. Például valaki nem dohányzik mégis meghal tüdőrákban, valaki meg egész életében dohányzik és nem kap tüdőrákot. Mindennek szerepe van, a géneknek, a személyiségnek, az életmódnak, de az élet ennek ellenére egy misztérium.

(...)”