Kánai András, az SFmag egyik alapítója a kilencvenes években annyira kiakadt, hogy öt évig nem is olvasott sci-fit. Aztán megtanult angolul, jött az internet, és kinyílt a világ. A világ szemszögéből nézve pedig szerinte nagyon súlyos lemaradásban van a hazai zsánerirodalom. A magyar fantasztikum helyzete, első epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Kánai András, az SFmag egyik alapítója és rendszeres szerzője.
*
1980 óta olvasok sci-fit, kisebb mértékben fantasyt és ritkán horrort. Több hullámban értünk el ahhoz az állapothoz, ahol most vagyunk: a szocializmusban tanúja voltam a Galaktika antológiából havilappá válásának, a kilencvenes években a meg nem jelent-jelenhetett regények felbukkanásának, majd kiábrándulva a hazai mostoha kiadás felhozatalából, 1994 és 1999 között szinte nem olvastam zsánert.
Szunnyadásomból egyértelműen két tény rángatott ki, amely a mai napig is meghatározó nálam: az internet megjelenése és az angoltudásom fejlődése. Az elsőnek köszönhetem, hogy felfedeztem azokat az embereket itthon, akikkel szívesen, óriási vitáktól sem mentesen beszélgettünk sci-firől és egyebekről. Utóbbival pedig felfedeztem, hogy az angol nyelvű piac egy óriási, egyre táguló Univerzum, amelyben rengeteg érdekes olvasnivaló objektum található.
Érdekes, hogy az SFmag alapítása-kezdeményezése is ezekhez az élményekhez köthető: először barátommal, az általam szerzőként is jelentősnek tartott Markovics Botonddal egy „kortársabb” kitekintésű sci-fi, majd Kleinheincz Csilla és a többiek színre lépésével spekulatív magazint álmodtunk meg. Az indulás, vagyis 2010 óta eltelt időben több pozitív és két negatív fejlemény történt.
Kánai András
Kár, hogy a hazai sci-fi közélet összetört, a régi jó kis találkozások, viták, véleményütköztetések már nincsenek meg. Én kivel és hol vitatkozhatok néhány sarkosabb kijelentésemről, írásomról? Kivel lehet egy jót beszélgetni, hogy merre tart ma a sci-fi, mi érdekli az olvasókat? Pedig jót tesz, ha meghallgatjuk egymást.
Ehhez kapcsolódik az egyetlen nagy múltú rendezvény állapota is. A HungaroCont jó szándékú, értelmes emberek szervezik. Én jó pár HungaroConon személyesen is részt vettem. Az igazság az, hogy ezek nagy része lelkes amatőrök próbálkozása volt. A HungaroCon, lássuk be, nem nagyon érdekli az újságírókat, a kívülállókat, nincs hírértéke, a Zsoldos-díj pedig jelenlegi formájában nem fedi le a magyar termést. Amíg a díjtól távol tartják magukat fontos szerzők, addig nem lehet a magyar sci-fi-szcéna elismerése.
Fellendült a könyvkiadás, de kevés a magyar író
A mérleg pozitív serpenyőjében egyértelműen a magyar nyelvű könyvkiadás és az olvasók találhatók. Az Agave, az egykori Ad Astra, a Gabo és a Fumax rendkívül hasznos munkát végez. (A Galaktika jelenleg márkaöngyilkosság felé halad, drukkolok, hogy ne legyen igazam, mert nehéz elképzelnem a hazai sci-fit a Galaktika nélkül.) Ma sokkal jobb a felhozatal – színesebb, bővebb – mint az SFmag indulásakor, sok a friss megjelenés, elkényeztetnek a kiadók. Ráadásul megjelent a szerkesztők, kiadóvezetők új nemzedéke, amely nagyon is együtt él a világ könyvkiadásával. Az olvasók pedig remélhetőleg értékelik ezt, de például tetszik a Moly közössége.
Ezzel együtt sajnos a negatívumokat sem szabad elhallgatnom. Rendkívül szomorú, hogy a rendszerváltás óta nem jelent meg legalább négy-öt igazán tehetséges, nemzetközi formátumú író, talán Moskát Anitát, Markovics Botondot és László Zoltánt kivéve – elnézést, ha valakit kihagytam. De nem hagytam. Rengeteg magyar sci-fit olvastam az elmúlt években, és még mindig rácsodálkozom az igénytelenségre, az ötlettelenségre; érződik, hogy sok wannabe író egyszerűen nincs képben, nem rágta át magát a sci-fi irodalmon, és mind tematikában, mind nyelvileg nívótlant alkot.
Pedig az írás nem pénzfüggő, és minden írástechnikai könyvhöz hozzá lehet férni. Az SFmag-nál én az első pillanatoktól kezdve fontosnak tartottam, hogy teret adjunk a jó írásoknak, fedezzünk fel új írókat, de hat év alatt nem sok ilyet tudtunk megjelentetni. Ezért is nagy öröm például, hogy a magunk szerény eszközeivel részesei lehettünk a tehetséges Gaura Ágnes írói karrierjének. Előjön az, hogy igazából a sci-fiben itthon nincsenek nagy öregjeink, akiktől a szakma csínyját-bínyját meg lehetne tanulni, az írók többsége pedig nem igazán self-made man és woman.
A kiadókat érdekli a magyar, de nincs jó
A sci-fi-publikációk száma nagyon alacsony, a fantasyben rejlő lehetőségeket pedig nem használják ki, sok magyar szerző a divatnál ragad le (vámpírok, stb.). Horrort, ami kint az egyik legprogresszívabb alzsáner (a Bram Stoker-díj jelöltjei például hihetetlenül színesek), szinte senki sem ír. A felsorolt kiadók, amennyire tudom, tárt karokkal fogadnák a jó magyar regényeket, de azok nem jönnek. Ez azért is rossz, mert közben a világ elrohan mellettünk: az utóbbi években több mint száz ismertetőt írtam, és tényleg: a kinti felhozatal dömpingszerűen, sokkolóan erős: ha jól emlékszem, csak tavaly kb. másfél ezer új cím jelent meg az USA-ban.
Meg kell említeni azt is, hogy létezik a hazai íróknak egy olyan rétege, aki megsértődik a kritikára, képtelen a fejlődésre, nem látja be hiányosságait és nem is akar előrelépni. Számomra ez mindig elképesztő, ez egy szakmai, amelyet folyamatosan tanulni kell, erről írtam Michael Swanwick új novelláskötetéről szóló cikkem végén is. A kevés hazai nívós regény miatt nem nagyon tudunk előrelépni abban, hogy a magyar piac elsősorban fogyasztói, vagyok mások történeteit olvassuk, miközben olvashatnánk a köztünk élőkét is. Ezt látom a legnagyobb problémának.
Szerencsére rengeteg nő ír, és arra számítok, hogy – hasonlóan a kinti helyzethez – itt is egyre többen tudják átszakítani a fiúsra hangszerelt falakat – például ezen segítene, ha Zsoldos-díjat nő is kaphatna. Tényleg, ez komoly, hogy a díj történetében egyik évben sem írt nő nyertes színvonalú művet? Magyarország szociodemográfiailag teljesen más hely, mint az USA, úgyhogy nem várom, hogy az arra jellemző sokszínűség itt is teret kap. De én már azzal is megelégednék, ha sokkal több épkézláb írás jelenne meg hazai szerzőktől.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Dolph Lundgren nem véletlen nem lett A kategóriás akciósztár, a rendező pedig soha többet nem készíthetett mozifilmet. Ezért is érthetetlen, miért érkezik június 4-én a He-Man – A világ ura méregdrága remake-je.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Nagyobb, hosszabb és vágatlan, állt annak idején a South Park mozifilmjének plakátján, és ugyanez igaz az új egész estés Star Wars-kalandra is.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
A Tisza-kormány szóvivői kifejtették: „Ha Magyar Péter kommentel a Facebookon, akkor az a miniszterelnök kommentje”.
A Sándor Palota előtt várják vasárnap 16 órától azokat, akik tiltakoznak, amiért Magyar Péter mindenáron el akarja távolítani a közjogi méltóságokat a pozíciójukból.
A Roszatom diplomáciai és üzleti csatornákon jelezte Magyarországnak, hogy kész auditálni és tisztázni a Paks II. körüli vitás kérdéseket.
