A Sukoró-ügy egy koncepciós per

2016. október 27. 11:29

A vádlottak tisztességesen hazánkat szolgálták. Mint ahogy nyilatkozataikból tudjuk, az ügyészség arra próbálta őket rávenni, hogy hamis módon ellenem tanúvallomást tegyenek, azt ígérve, hogy ezzel az ő vádjuk súlyát csökkentik.

2016. október 27. 11:29
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„A Sukoró-ügy az első pillanattól kezdve politikai indíttatású koncepciós per volt. A vádlottak tisztességesen hazánkat szolgálták. Mint ahogy nyilatkozataikból tudjuk, az ügyészség arra próbálta őket rávenni, hogy hamis módon ellenem tanúvallomást tegyenek, azt ígérve, hogy ezzel az ő vádjuk súlyát, mértékét csökkentik. Nincsen kétségem, hogy részben azért ültek a vádlottak padján, mert nem voltak hajlandóak a korábbi miniszterelnökre hamis tanúvallomást tenni. Hozzáteszem, a politikai érintettségű ügyek majdnem összességét elveszítette az ügyészség, igaz ez Szilvásy György esetében és pl. Laborc Sándor esetében is. A legfőbb ügyész, Polt Péter közvádlói hatalmát a Fidesz politikai ellenfeleinek bebörtönzésének szándékával és a Fidesz tisztességtelen ügyeinek eltusolására használja. Törvénysértő, esküszegő módon. Ezért felelni fog. Ami pedig a meghurcoltakat illeti, a következő demokratikus kormány őket jogi és egzisztenciális értelemben is rehabilitálni fogja.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2016. október 28. 19:20
Tény az Fletókám,hogy te ,meg a liberális baloldali bandád,a Tel-Aviv-i ingatlanosokkal mutyiztatok hosszú évekig.Budapest legértékesebb ingatlanjait,szállodáit,átjátszottátok fillérekért.Értékes lakóparki ,és Pláza telkek,és sorolhatnám. Amíg a Fidesz a látható értékeket lopja,addig ti mindig jobban szerettétek a készpénzt.
vanádium
2016. október 28. 11:47
Úgy tűnik , hogy annak ellenére ,hogy a csúti csótány a rendőrséget , ügyészséget, NAV-ot, Alkotmánybíróságot már bedarálta a bíróságot még nem sikerült. A bírót védi az a bebetonozott alapelv , hogy szabadon ,saját lelkiismerete , meggyőződése szerint ítél. A csótány azon van , hogy kötelező ítélkezési szabályokat írjon elő a bíráknak vagy az összes bírót le fogja cserélni fideszes zombira.
atila68
2016. október 28. 08:14
Diplomamunka.
írmag
2016. október 27. 21:09
Igen, az izraeli baráti társalgásodból kikényszerített védelmi koncepciód ügye, úgy nemzetközileg (mondhatnám két ráb...ás között).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!