Tűrhetetlen (34.)

„Az a helyzet, Jámbor, hogy van egy tény. Súlyos, megkerülhetetlen, átugorhatatlan, nagy, böszme, büdös, troglodita tény. Az, hogy a Móricz Zsig­mond Gimnáziumban történelemtanárként dolgozó Bächer Iván személyesen rúgta (rúgatta) ki Petri György fiát, Petri Lukács Ádámot, amiért nevezett diák szamizdatot vitt be az iskolába. Történt mindez a nyolcvanas években, amikor azért ezt el lehetett volna már kerülni. Minimum. Ugye. S ami a legsúlyosabb: mikor az ügy előkerült a rendszerváltás után, akkor Bächer büszkén úgy nyilatkozott, hogy akkori döntését ma is helyesnek tartja, ma is kirúgná a diákot az iskolából, mert az iskolában nincs helye politikának. (...)

Mit számít ebben a ti világotokban, hogy Bächer végső soron gazemberként viselkedett ebben a dologban, s utólag még rátett egy lapáttal. Mit számít, hogy volt ott egy MGP is, aki kéjjel írt hosszú jelentéseket legközelebbi kollégáiról, barátairól, mit számít, hogy amikor lebukott, még csak fel sem vette, sőt úgy tűnt, még büszke is kicsit, s mit számít, hogy ezt az MGP-t maga Bächer Iván búcsúztatta mézes-nyúlós nekrológgal, hitet téve a nagy ember nagysága mellett. Mit számít a ti világotokban Heller Ágnes ocsmány kis feljelentő levélkéje a pártfőnöknek Lutter Tiborról –, de minek is soroljam… Teljesen felesleges. Ti ugyanis kizárólag Csurka Istvánt ügynöközitek, azt a Csurkát, akit a kistarcsai internálótáborban szerveztek be úgy, hogy a szomszéd vallatóban az apját verték és kínozták, majd elé tették a beszervezési nyilatkozatot, hogy írja alá, és akkor befejezik. És Csurka aláírta, mert ebben a helyzetben bármelyikünk aláírta volna. És Csurka volt az egyetlen, aki a rendszerváltáskor maga vallotta be, hogy beszervezték, és szégyellte magát, s bocsánatot kért. Az a Csurka, akit aztán az iratok bizonysága szerint azért rúgtak ki a III/III-ból, mert »nem működött együtt«, és senkiről nem írt soha semmit. Tudod, Jámbor, ez a Csurka bocsánatot kért a sem­miért, míg a ti besúgóitok önként és dalolva tettek tönkre embereket, minden kényszer nélkül, meggyőződésből. Utóbb legfeljebb azt mondták, hogy tévedtünk. És kész.

De Csurkát kéjjel besúgóztátok és ügynököztétek, a mai napig. Többek között a Népszabadságban.

Nincsen veletek miről beszélni. A ti emberi minőségetekre ugyanis megvan a megfelelő szó: Szar. Ecce Jámbor. S mind a többiek…”