Normális ország

„Az utóbbi hetek legtöbbet pertraktált botrányairól szóló ismertetések és kommentárok gyakran kezdődnek azzal a felütéssel, hogy »normális országban elképzelhetetlen, hogy effélék megessenek«. Pedig a történetek egy darabig előfordulhatnának úgynevezett normális országokban is. Mert nincs abban semmi eszement, ha egy kormány ellenzéki személyeket nevez ki felelős posztokra, abból kiindulva, hogy az ország érdeke mégiscsak felülírja egy párt érdekeit, s ha az adott helyen egy ellenzéki állja meg leginkább a helyét, akkor őt kell odatenni. Dobolyi Alexandra nagyköveti kinevezésében nem az az abszurd, hogy a hölgy az MSZP európai parlamenti képviselője volt. Az sem oly kirívó, hogy a bukott szocialisták s egyben minden idők egyik legtaplóbb minisztere, Veres János a jelenlegi férje. Még az is magyarázható lenne, hogy Dobolyi eddigi ténykedéséről inkább a magánéleti botrányai, semmint diplomáciai sikerei jutnak eszünkbe. Ám amikor a hozzáértő külügyi szakapparátus nagy részét minden elfogadható indok nélkül kirugdosó külügyminiszter a szakértelem mindenekfölöttiségével magyarázza Dobolyi kinevezését, akkor az embert gyötörni kezdi a kérdés: normális országban élünk?

Normális országokban is visszaadják az emberek a kitüntetéseiket. Amikor fél évszázada – a számunkra utolérhetetlenül normális Angliában – a Beatles-fiúkat lovaggá ütötték, volt, aki lemondott a lovagi címéről. Pedig az angol uralkodók nem kurzuslovagkereszteket adományoznak. Megint csak nem az a baj, hogy Bayer Zsoltot kitüntették, s ez csípte némelyek szemét. Az, hogy vagy százan visszaadták a saját kitüntetésüket, az ő dolguk. Ám amikor megkeresték azt a személyt, aki Bayert felterjesztette a kitüntetésre, a hölgy azzal hárította el magától a döntés felelősségét, hogy ő csak javasolta az újságírót, a cikkeit nem olvasta. Bayernek tehát nem kellett volna írnia egy sort sem: akik kitüntették, nem olvasták, de jórészt azok sem, akik tiltakoztak ellene.”