Magyar parlamentarizmus 1990-től a semmiig

„Az új magyarországi parlamentarizmus kezdettől (1990) fogva népszerűtlen volt még hivatásos gyakorlói körében is. Bár kezdetben nem annyira, mint ma. Többet is számított. Sokan követték a televízió parlamenti közvetítéseit, olvasták az újságban az összefoglalókat. Voltak az Országgyűlésben nagy szónokok, jeles elmék is, olyik vita nem volt színvonaltalan. Hajdan. (...)

Az egyebekkel elfoglalt hatalmi központból áttekinthetetlen, illogikus, tehát betarthatatlan joganyag bugyog elő mocsárillatúan.

A választási rendszer nevetséges.

A »képviselő« a magyar köznyelvben szolgalelkű, korrupt hülyét jelent.

A »párt« fanatikus szektát és/vagy bűnszövetkezetet.

A »miniszter« bandavezért.

A közvélemény már csak a legdurvább, legbutább gorombaságokra és botrányokra figyel föl az Országházban. A valaha kiváló parlamenti debatter miniszterelnök pálinkával fűtött tömeggyűlésekre illő hordószónoklatokat tart az Országházban a tévékameráknak. Ellenzéki vetélytársai erre – ugyanezen a nívón – letolvajozzák és lehazugozzák, amire senki se figyel oda, mert ezt már mindenki adottnak veszi.

Az egésznek nincs jelentősége. Ez nem alkotmányos jogállam, ez nem parlament, ez nem politika.

Ez semmi.”