„Mivel a Mankind Divided lényegében egy RPG, így a fő küldetésszál mellett kapunk mellékküldetéseket is. Ezekhez a játék érezhető szándékossággal vezet el, nem mi találjuk őket. De amit ezzel kapcsolatban hangsúlyt kaphat, az az, hogy ezeknek értelmük van és nem egyszerű játékidőhúzás. Minden mellékküldetés, olyan, mint egy nagyon rövid párbeszéd-novella. Teljesítésük alatt az elmondott különböző történetekből egy tisztább képet kapunk a körülöttünk lévő világból, ami segít megérteni a játék univerzumának társadalmi konstellációit.
Ezek a történetek bemutatnak őrületet, visszaélést, bűnbánatot, sőt találkozhatunk csatornában lévő konteókban utazó újságírókkal is, ezzel is egészebbé téve a játékélményt úgy, hogy mindezt nem adagolják túl. Annyit kapunk, amit még örömmel teljesítünk, ellentétben számos RPG-vel, ahol bombáznak minket a repetitív side questekkel, mi pedig rágörcsölve végezzük őket, mert akkor is »megfektetem a játékot egészbe’«.
Ami sajnos negatívum, hogy a karakterek rendkívül súlytalanok mind a mellék-, mind pedig a főküldetésekben. Sajnos a szegényes arc- és mozgás animáció erre rátápol egy nagyot. A játékidő alatt megismert karakterek sterilek és statikusak, leginkább amolyan checkpointokra emlékeztetnek, ahol megállunk, ők elmondják az infót, amit tudni kell, majd megyünk tovább. Senkit nem jegyzünk meg, senkiért nem aggódunk. Leginkább azért vannak ott, mert a narratíva odarendeli őket, emiatt nem válnak szerethetővé.”