A hosszú menetelés célba ért, de a kultúrmarxisták éppúgy nem tudnak megfelelő válaszokat adni a kor kihívásaira, mint ahogy jelző nélküli elődeik is megbuktak életidegen kísérleteikkel.
„A Gallup közvélemény-kutató intézet már a 2000-es évek elején kimérte, hogy az európaiak jelentős részének, némely országban többségének az a véleménye, hogy a választások ugyan demokratikusak, de a pártok nem azt csinálják, amiért megválasztották őket. Az emiatt érzett frusztráltság azonban csak az elmúlt években, a gazdasági bajokat tetéző bevándorlási hullámmal érte el azt a fokot, hogy a választók, hagyományos pártjaikat elhagyva, tömegesen választanak más pártokat, amelyeket természetesen a főáramlatú pártok és a média populistának, szélsőjobboldalinak, nem ritkán fasisztának nevez.
A hosszú menetelés tehát célba ért, de a kultúrmarxisták éppúgy nem tudnak megfelelő válaszokat adni a kor kihívásaira, mint ahogy jelző nélküli elődeik is megbuktak életidegen kísérleteikkel. Ez egyben a menetelés végét is jelentheti számukra.
Ám hogy a kudarc nyilvánvalóvá vált, még nem jelenti azt, hogy bármi is változni fog belátható időn belül. A változáshoz éppúgy jelentős tömegeket megmozgató ideológiák kellenek, mint ahogy a kultúrmarxista eszmék is hatottak annak idején – legalábbis a diákság széles rétegeire. Ilyen ideológiának egyelőre nem látni nyomait, a fennálló helyzet kritikája – kevés részterülettől eltekintve – nem útmutatás a jövőt illetően. Európának, ha történelmi kultúrájában fenn kíván maradni, olyan új megoldásokat kell keresnie, amelyek a felismert és hosszú távon ható társadalmi és gazdasági ellentmondásokra egyidejűleg adnak választ. Ennek érdekében pedig vennünk kell a bátorságot a politikai korrektség elvetésére, a nyilvánvaló igazságok kimondására.”