Először is a beszállítóinkat kellett megnyugtatni, hogy ki tudjuk fizetni az árukat. Sikerült meggyőznünk őket, hogy segíteniük kell, hogy tovább tudjunk működni. Az is segítségünkre volt, hogy sok magyar beszállítónk van, az arányuk 70-75 százalék – szemben a többi Praktiker lánccal, ahol a beszállítók 60 százaléka külföldi –, akiket a kollégáink jól ismernek, és akiknek az elmúlt 10-15 évben mindig nagyon pontosan fizettünk. A bérbeadóinkkal is tárgyalni kellett, akiktől az áruházakat béreljük. Muszáj volt újratárgyalni a bérleti szerződéseket, mert már vagy tíz éve változatlan bérleti díjakat fizettünk, annak ellenére, hogy a válság után 50 százalékkal csökkent a bevételünk. Végül velük is sikerült megállapodni.
A vásárlók is reagáltak a felszámolás hírére?
Igen, az első három hónapban vagy 300-400 ezer vevőt vesztettünk. Ők attól tartottak, hogy ha tönkremegy a cég, akkor nem lesznek érvényesek a garanciák, nem tudják visszaváltani a termékeket, úgyhogy inkább nem akartak semmit sem venni nálunk. Tehát a vevőkben is nagy volt a bizonytalanság, őket is biztosítanunk kellett, hogy mi nem megyünk sehová. A baj csak az, hogy ki hisz a halottaknak? Ezt sokszor megkaptam, amikor tárgyaltam valamilyen partnerünkkel, hogy halottakkal nem érdemes már beszélni, nem érezték úgy, hogy életképes a cégünk. Ráadásul akkor még nem is voltam tulajdonos a cégben, csak egy egyszerű alkalmazott, úgyhogy nehéz volt meggyőzni az embereket.”