Elemberteleníti a közösségi média a válságokra adott reakcióinkat?

„Úgynevezett millenniumi generációsként, az internet és a közösségi média az élet kikerülhetetlen része. Többet tudunk a bolygó messzi részeiről, mint valaha, és mint Mark Zuckerberg szereti hangsúlyozni, összekapcsoltabbak vagyunk, mint a történelem bármelyik korábbi szakaszában – természetesen mindent neki köszönhetünk. És ezeket a platformokat gyakran nyomasztóan pozitívan használjuk az önkifejezésre.

A szörnyű párizsi terrortámadást követően a Facebook tele volt francia zászlós profilképekkel. A jelenlegi migránsválság alatt bőségesen találunk a kormányt a helyzet valamilyen szintű kezelésére meggyőzni igyekvő kérelmeket. Akármennyire is kis mértékben, de mindkettő lehetőséget adott támogatásunk kimutatására.

A közösségi média kétségtelenül eredményezett néhány hihetetlen kezdeményezést, szükségben szenvedő személyek megsegítését. Viszont míg megerősítette bennünk a tudatosságot, hogy tisztában vagyunk, mi történik a világon, nem feltétlen javított a válságokra adott reakciónkon és az azokról való gondolkodáson.

Időnként azt hisszük, hogy egy lájkkal, kommenttel vagy megosztással meg is oldottuk a reakciót, és így cselekedve, valóban eltávolodunk ezektől a borzalmas válságoktól? A közösségi média elemberteleníti a rájuk adott reakciónkat?

Ha egy híresség kiposztolja, hogy imádkozik a katasztrófa áldozataiért, őrjöngve lájkoljuk és osztjuk meg a posztot, majd megírjuk a sajátunkat, és jól érezzük magunkat miatta.

Minden vérengzésről nagy részletességgel tudunk. Az esemény egy újabb lövöldözésként, terrortámadásként rögzül közösségi médiában. Soha nem volt még olyan érzésünk az ismétlődő amerikai eseményekkel kapcsolatban, mintha egyetlen egybe keveredne bele az összes?

Az egyre nagyobb rivaldafény hétköznapivá teszi a vérengzéseket, minden egyes nappal eltávolít szörnyű valóságuktól, reakciónk is ezért kevésbé emberi. Mintha valami távoli, messzi dolgok lennének. Otthonról, telefonon kommenttel, újratvíteléssel fejezhetjük ki támogatásunkat, dühünket, az áldozatokat viszont egyre nehezebb valódi személyekként látni. És ez azt jelenti, hogy kevésbé vagyunk érzékenyek erőszakra, vérengzésre. Az összekapcsolt bolygó életének hétköznapi részévé válnak. Valójában nem sokkolnak annyira, amennyire kellene.

Nemcsak a reakcióink kevésbé emberiek, hanem még hagyjuk is, hogy a tech-behemótok – akiknek a platformjain éljük életünk jelentős részét – korlátozzák és ellenőrizzék is ezeket a reakciókat.

Érzéseinknek a Facebook öt reakciójának egyikébe sűrítésével, újratvítelésével, sőt, a státuszfrissítéssel is hagyjuk, hogy eldöntsék, hogyan reagálunk.

Ijesztő, hogy a lényegében haszonra és hirdetések eladására épülő vállalatok határozzák meg, hogyan reagálunk a világ legfontosabb eseményeire. És nem mindig reprezentatív az, amit mutatnak. Kutatás mutatta ki, hogy a Facebook hírfolyam-kezelő algoritmusa szándékosan jelenít meg pozitív, felemelő híreket más tartalmak előtt.

Amikor 2014-ben, a fergusoni események után elindult Black Lives Matter mozgalom, a Facebook nem volt tele vele. A SimpleReach által szolgáltatott adatokból kiderült, hogy az ALS Jegesvödör Kihívásáról szóló videók népszerűbbnek bizonyultak.

Kétségtelenül remek ügy, a tényleges társadalmi mozgalmat viszont a végekre száműzték, mert nem vonz elég lájkot.

Ennek a bejegyzésnek nem az a célja, hogy intelemként elmondja: „mindent rosszul tesztek.” A probléma valójában nem is a mi hibánk. Be vagyunk zárva a közösségi médiába, létezésünk központi részébe, és nem tudunk változtatni azon, hogy befolyásoljon minket. Fontos, hogy körültekintőbben gondolkodjunk – másként is cselekedjünk, például tiltakozzunk, vagy csak mélyebben és többet gondolkozzunk a témáról. Szóval tudatosan döntsük el, hogyan reagálunk, és ne hagyjuk, hogy mások döntsék el nekünk.”