Szerb Antal: A Pendragon legenda (1934)

„Van itt minden, mint a búcsúban: romantika, szerelem, tudomány, misztika, nemesi patina, magyar úriember, humor, kaland, történelem, akció, megannyi fantáziadús karakter és fordulat. Óvatosan kéretik belekezdeni ebbe a vékony kis kötetbe, letehetetlen kategória, már az első oldalakon rabul ejti az olvasót az ekletikusan vonzó stílus, senki és semmi nem lehet fontosabb annál, hogy megtudjuk, vajon mit titkol az earl, és vajon sikerült-e a rózsakereszteseknek megtalálni az örök élet titkát. Eszméletlenül szórakoztató darab, hangos nevetésre fakasztanak Szerb Antal örökbecsű sorai, nagy kár, hogy pont a legvégére fogyott ki egy kicsit a szufla, nem sikerült egy igazán ütős befejezést írni ehhez a remek kis regényhez, amelynek nem ártottak a keletkezése óta eltelt évtizedek, ma is friss és magával ragadó alkotás. Kár lenne kihagyni az életünkből!

Lenyűgöző az a virtuózitás, ahogyan Szerb Antal a szavakkal bánik, óriási vesztesége az irodalomnak, hogy olyan tragikus körülmények között veszítettük el nagyon fiatalon, inkább bele sem gondolok, mennyi írásmű nem születethetett meg a második világháború poklában elpusztult kiváló írónk tollából. Még egy laza csuklóval odavetett kalandregényt is szépirodalmi szinten tudott megírni, miközben fricskát mutatott a misztika hívőinek, nem bántóan figurázta ki a műfaj olyan legendáit, mint St. Germain gróf, vagy a rózsakeresztesek titokzatos rendje. Sok-sok évtizeddel Dan Brown előtt megírásra került a magyar Da Vinci kód, amely összességében sokkal szórakoztatóbb, mint világhírű utódja, hihetelen tudásanyagot önt az olvasó fejébe, miközben egy izgalmas nyomozás keretében végigjárjuk a valóra vált legendák időnként kissé ködös útját.”